Éremeső a tájfutó országos bajnokságokon

Augusztus 30. és szeptember 2. között rendezték meg Gyulafehérvárott és környékén az idei év legfontosabb tájfutó eseményét, a nappali egyéni és váltó országos bajnokságokat.

TŐKÉS ÁRPÁD

A négynapos versenysorozat, amelyen részt vettek az ország összes tájfutóklub képviselői, három egyéni (rövidtáv, középtáv, hosszútáv) és egy váltószámból állt. Az ifi, felnőtt és veterán korosztályokban összesen több mint 300 versenyző mérte össze tudását. A kolozsvári TranSilva és Compass, valamint a Szászfenesi Dudu sportklubok tájfutói ismét bebizonyították, hogy hazai szinten a sportág legjobbjai közé tartoznak, a négy versenynap során nem kevesebb, mint 43-szor állhattak fel a pódiumra.

Az ifi női csapat megvédte címét…

Csütörtökön délután a gyulafehérvári várfalak és sáncok között megrendezett rövidtávú verseny komoly útvonal választási feladatokkal lepte meg a versenyzőket, azok kerültek ki győztesen, akik hamarabb megtalálták a várfalak különböző szintjei között a legközelebbi átjárókat. Az ifi és felnőtt korosztályban a szlovéniai Délkelet Európa-bajnokságról frissen hazatért válogatott sportolók bizonyították tudásukat, mindenhol az élen végeztek, nem születtek meglepetések.

Eredmények (M – férfiak, W – nők):

M14 (14 év alatti fiúk): 1. Jancsik Endre (Kolozsvári TranSilva), 2. Constantin Deaconescu (Viktóriaváros), 3. Luca Strâmbu (Nagybányai Electrosistem).

M18 (18 év alatti fiúk): 1. Vígh Loránd, 2. Knobloch-Esztergár Péter (mindkettő TranSilva), 3. Ionuţ Crişan (Electrosistem).M21 (felnőtt férfi korosztály): 1. Ionuţ Zinca (Gyulafehérvári Egyesülés), 2. Roman Ciobanu (Krajovai Universitatea SK), 3. Fala Sergiu (Románvásári/Romani Atlétikai SK).W14: 1. Iulia Stupu (Brassói Egyetem SK), 2. Ştefania Peleş (Csíkszeredai Gyerekpalota), 3. Ráduly Réka (Csíkszeredai VSK).W18: 1. Divin Judit (Nagyváradi Ady Líceum SK), 2. Virág Tímea (TranSilva), 3. Alexandra Roman (Electrosistem).W21: 1. Andra Anghel, 2. Veronica Minoiu (mindkettő Krajova), 3. Néda Ágnes (TranSilva).A veterán korosztályokban a kolozsváriak közül Kerekes Kinga (W40), Fey Klári (W70) és Dumitru Cioban (M70) győztek, Simon Krisztina (W70) pedig második lett.

Az erdei egyéni számokat (középtáv, hosszútáv) nagyon felszabdalt terepen rendezték, ahol a pontos térképolvasás, valamint a futósebesség terepviszonyokhoz való igazítása fontos szerepet töltöttek be a jó eredmény eléréséhez. A fizikai, szellemi, taktikai kihívás megdolgoztatta és jól meg is szórta a mezőnyt.

A kolozsvári ifik a következő eredményeket érték el (zárójelben a korosztály):

• Vígh Lóránd (M18): arany középtávon, ezüst hosszútávon;

• Knobloch-Esztergár Péter (M18): arany hosszútávon, ezüst középtávon;

• Virág Tímea (W18): arany hosszútávon, ezüst középtávon;

• Jancsik Endre (M14): arany hosszútávon;

• Albert Mátyás (M14): bronz középtávon;

• Néda Ágnes (W21): bronz hosszútávon;

A veteránok közül szinte mindenki dobogós helyen végzett, felsorolni túl hosszú lenne. Legalább egy győzelmet és bajnoki címet szerezett: Sárközi Zsuzsa (W45), Fey Klári (W70), Kiss Attila (M50), Tőkés Árpád (M55), Dumitru Cioban (M70).

A váltóversenyeket a Gyulafehérvár melletti Mammuth nevű erdőben rendezték. A technikailag aránylag könnyű pályákon a futósebesség volt a meghatározó tényező. Minden korosztályban, ahol indultak, a kolozsváriak dobogóra állhattak. Legnagyobb sikert a TranSilva SK felnőtt női csapata (két ifi versenyzővel) és az ifi fiú csapata érték el, akik címvédőként álltak rajthoz, és idén sem találtak legyőzőre.

A kolozsvári váltók eredményei:

M14: 2. hely (Kovács András-Ugor, Albert Mátyás, Jancsik Endre).M18: 1. hely (Szikszai Csongor, Vígh Lóránd, Knobloch-Esztergár Péter) és 3. hely (Vörös Ádám, Jancsik Gergő, Csis Nándor).W21: 1. hely (Virág Tímea, Bogya Yana, Néda Ágnes).M35: 3. hely (Puskás Ferenc, Fey Sándor, Tőkés Árpád).M135: 1. hely (Simon András, Kiss Attila, Zsigmond István).W135: 1. hely (Donogán Kinga, Sárközi Zsuzsa, Kerekes Kinga).

…csakúgy, ahogy a férfi is

Befejezésként még megemlítendő, hogy a szlovéniai Cerknóban, a Délkelet Európa-bajnokságon résztvevő román válogatottnak tagja volt 6 kolozsvári ifi tájfutó is, akik derekasan helytálltak.

Eredményeik:

• Néda Ágnes: 2 arany, 1 ezüst;

• Virág Tímea: 1 arany, 1 bronz;

• Szikszai Csongor: 1 ezüst, 1 bronz;

• Knobloch-Esztergár Péter: 1 ezüst, 1 bronz;

• Vígh Loránd: 1 bronz.