Eredményt hirdettek az RMPSZ meseíró pályázatán

Eredményt hirdettek az RMPSZ meseíró pályázatán
A magyar népmese napja (2020. szeptember 30.) alkalmából az RMPSZ meseíró pályázatot hirdetett A láthatatlanná tevő maszk címmel. A pályázat célja olyan alkotások megszületésének ösztönzése volt, amelyek a koronavírus megjelenése utáni, mindaddig ismeretlen élethelyzeteket dolgozzák fel a mese sajátos eszközeivel.

Hogy a gyermekeket mennyire mélyen érinti a fennálló helyzet, annak ékes példája a pályázatra három országból beérkezett 561 mese (Vajdaság [Szerbia] 10, Felvidék [Szlovákia] 70). A legtöbb mesét negyedikesektől (118) és ötödikesektől (114) kapták.

Az szervezők ezúton is köszönik, hogy figyeltek rájuk és válaszoltak pályázati felhívásukra, megosztották velük félelmeiket, ötleteiket, világmagyarázataikat. A félezer meséből válogatták ki hosszas folyamat során azt a 146-ot, amelyeket A láthatatlanná tevő maszk című kötetben jelentetnek meg. A kötet az utókor számára is tanulságos kiadvány, mindennapjaink lenyomata egyetemes történetekbe fogalmazva különböző generációk nyelvén.

A kötet az Ábel Kiadó gondozásában jelenik meg, Zsigmond Emese, a Napsugár folyóirat korszakos főszerkesztője gondozta, Bak Sára, a Napsugár illusztrátora rajzolta. A kötetben szereplő diákok névsora az RMPSZ honlapján érhető el. Minden kis meseírónak szerzői példányt juttatnak el a kötetből, illetve könyvbemutatókat és egyéb programokat is terveznek a megjelenést követően. Ezen kívül 21 pályázó oklevélből és könyvcsomagból álló különdíjban is részesül meséjének kiemelkedően gazdag fantáziavilágáért, igényes szövegalkotási megoldásaiért. Ők a következők:

II–IV. osztályosok: Péterfy Csaba: Mit énekelt a sárkány? (2. osztály, Gyulaffy László Általános Iskola, Szilágycseh); Madár Norbert: Királyból lett szuperhős (3. osztály, 1-es Számú Általános Iskola, Dés); Kassay Fanni: Melódia (3. osztály, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely); Kővári Virág Dóra: Diák leszek, nem király (3. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti); Fekete Petra: Hetedhétfalun túl (3. osztály, George Moroianu Középiskola, Négyfalu); Mihálykó Lara: Vászonváros lakói (3. osztály, Bethlen Gábor Általános Iskola, Székelyudvarhely); Márki Dávid: Előbújt egy aprócska vírus (4. osztály, JovanJovánovityZmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, Szerbia); Halmágyi Csenge: Már fél éve maszkabál van(4. osztály, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár); Balogh Dávid: Tartós kínai gyártmány (4. osztály, Dobó István Alapiskola,Nagyszelemenc, Szlovákia); Fülöp Eszter: Lini, a minitündér (4. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely).

V–VIII. osztályosok: Ötvös Katalin Henrietta: Zsálya (5. osztály, Jósika Miklós Általános Iskola, Etéd); Pakucs-Damokos Karolina: Nem látlak eléggé (8. osztály, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy); Zsidó Emese Tímea: Apáról fiúra (6. osztály Tudor Vladimirescu Általános Iskola, Marosvásárhely); Balla Botond Barnabás: Dr. Supszbele találmánya (7. osztály, Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok); Oláh Tímea: A város szíve (8. osztály, Szent László Római Katolikus Líceum, Nagyvárad); Kovács Eszter: Az igazi maszk (8. osztály, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely); Halász Dóra: Időutazás (8. osztály, Majthényi Adolf Alapiskola, Udvard, Szlovákia); Tyukos Boglárka: Gál Miklós és az ördögök királya (8. osztály, Peredi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Szlovákia).

IX–XII. osztályosok: Nánia Hanna: Nefelejcs-vonal (11. osztály, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely); Dászkel Dóra: Kata és Thanatosz kalandja (11. osztály, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely); Kabai Henrik László: Ész-vész (11. osztály, SimionBărnuțiu Főgimnázium, Szilágysomlyó).

A pedagógusok kategóriájában 26 pályázat érkezett, közülük a legszebbeket a Magiszter folyóiratban közlik és könyvcsomaggal jutalmazzák. Ambrus Dorottya, Harka Sára, Hegedűs Ágnes, Jankó Barbara, Vicsi Edina és Vita Piroska meséit olvashatják majd a folyóiratban.