Erdőfürdő, mamutfenyő, vízesés: felavattuk a pompásra tervezett Bánffy-túrát
Vissza

Erdőfürdő, mamutfenyő, vízesés: felavattuk a pompásra tervezett Bánffy-túrát

Hiába csepergett vagy épp zuhogott, az eső sem bírta elrontani azt az óriási élményt, amelyet a Bánffy Miklós Emlék- és Teljesítménytúrák legelső kiírása váltott ki a július 13-i szombaton.

SZABÓ TÜNDE
az Átlátszó Erdély szerkesztője

(Megjelent az Erdély turistamelléklet legfrissebb számában.)

Akkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, mindenképp benevezek a kolozsvári EKE legújabb, gróf Bánffy Miklósról elnevezett teljesítménytúrájára, amikor megjelentek az első fotók a Kőhegy taváról a túra Facebook-eseményén: ezt a cukiságot élőben is látnom kell.

A Menyasszony fátylánál FOTÓ: SZABÓ TÜNDE

Erősen csábított a kerékpáros változat, mert gurulni mindig jobban szeretek, mint gyalogolni, de azon az útvonalon idén már tekertem, csak ellenkező irányban, így nagyjából tudtam, mekkora erőfeszítésért milyen látvány jutalmaz. A gyalogos kiírás viszont olyan helyeket ígért, amelyeket már rég meg akartam nézni, de eddig még nem keveredtem oda: a Menyasszony fátyla vízesés, a Vlegyásza vagy éppen a havasrogozi mamutfenyő. A Kőhegy tavát csak a 35 km-es változat érintette, a 22-es nem, így a bringacsábítás ellenére könnyen döntöttem a gyaloglás mellett, és jól döntöttem: a pompásra tervezett túra már-már frenetikusra sikeredett, és az eső is csak a legvégén vert el.

A bringatúrákon 42-en indultak FOTÓ: LŐRINCZ FERENC

A pompás tervezésre persze csak utólag következtettem abból, hogy mennyire jól feküdt nekem a ziháló erőfeszítés és a lélegzetelállító látvány váltakozása. Az egész napos jó levegőről és erdőfürdőről nem is beszélve. (Ez utóbbi a terápiás jellegű erdőjárás neve Japánban, ahol már mérésekkel igazolták az erdők testre és lélekre gyakorolt pozitív hatását: a fák látványa és illata, az erdei patakok csobogása, a lombok között átszűrődő napfény megnyugtat, testmozgástól függetlenül is kimutathatóan csökkenti a stresszhormon szintjét, és aktivizálja immunrendszerünkben a bacilusokat és baktériumokat felfaló ölősejteket.)

Aki benevezett a túrára, de az időjárás miatt inkább itthon maradt, egyértelműen rossz lóra tett. A rajthoz szállító kisbusz ugyan fél órás késéssel indult Kolozsvárról, de még épp sikerült meglógnunk az eső elől, amelynek a lába mindenhol lógott. A havasrekettyei előrajthoz eső után érkeztünk, a rajtcsomag kézhezvétele után gyorsan tovább is indultunk.

Remek ötlet volt busszal letudni a vízeséshez vezető út hosszabb, aszfaltos részét, mert kilométerben többet tett volna hozza a túrához, mint látványban. Így pedig negyedórás erőltetett menet után rögtön megkaptuk az első, felvillanyozó jutalmat, a Rekiceli avagy Menyasszony fátyla vízesés lenyűgöző látványát és hangját. Vagyis a túra még a legelején visszaigazolta, hogy megérte aznap kimozdulni a városból, és ettől még felszabadultabban indultunk neki a kaptatónak, ami az első három km-en még egészen enyhe volt.

Választani lehetett a 22 és a 35 kilométeres gyalogtúrák közül FOTÓ: MADÁR GYULA

Kicsit csepergett, de nem fenyegetett zuhéval, és vidáman kaptattunk, mert nem tudatosítottuk, hogy a Fehér-kövek az a szürke sziklaoldal, ami az orrunk előtt magasodik, és hogy a hirtelen és durván emelkedő hegyoldal kicsit sem lesz lankásabb, míg fel nem érünk oda. A környező hegyek látványa tartotta bennünk a lelket, míg mi próbáltuk tartani a ritmust a meredek hegyi legelőn, és az irdatlan zihálás miatt azt se vettük észre, mikor kezdett esni az eső. Főleg hogy addigra a magas és nedves fűtől szottyosra ázott a cipőnk, és alig számított, mennyire sűrűn kopognak a cseppek az esőkabátunk kapucniján.

Tömbösítettük a szenvedést: pihenő nélkül, egy szuszra kapaszkodtunk fel a három km-es hegyoldalon. A végére elállt az eső, a csordás vidáman és kíváncsian köszönt vissza, miközben a kutyája szerencsére egyáltalán nem volt ránk kíváncsi, egykedvűen feküdt a kunyhó alatt. Ellenőrző pontnak nem örültünk még annyira, mint a Fehér-köveknél felállított sátornak, és a pontbírók is örültek nekünk, pedig addigra már fázhattak rendesen. Annyira hideg volt július közepén is 1500 méteren és szélben, hogy csak pár perces tízórai- és panorámaszünetet hagytunk magunknak, és indultunk azonnal tovább, így is több száz méteres erőltetett menet után melegedtünk fel újra.

A mamutfenyő alatt nem áztunk meg FOTÓ: LŐRINCZ FERENC

Szerencsére innen már csak lefelé vezetett az út, a helyenkénti kaptatókat észre sem vettük. A Vlegyásza csúcsot sem, mert a felhők teljesen rátelepedtek. A Vlegyásza menedékháznál ismét a pontbírók kedvessége, ingyen édesség és olcsó, rummal átfűtött tea várt, jólesett leülni mellé a melegben. Tudtuk, hogy az út kétharmada még hátravan, sokat nem ücsörögtünk. Intenzív ereszkedésbe kezdtünk, ami majdnem olyan megerőltető volt, mint felkapaszkodni a Fehér-kövekhez, és a tájat is alig láttuk, annyira azt kellett figyelni, hova lépünk. És persze a felhők is csak ritkán szálltak fel a szemközti hegyoldalról.

Ahhoz képest, hogy mennyire szétszórt és eldugott, Havasrogoz egészen megkapó hegyi falunak bizonyult, és nemcsak a virágos kaszálói miatt: a már ritka régi parasztházak között helyenként meglepően szép újak épültek. Itt már sütött a nap, ezért ötpercenként vissza kellett fordulni a hihetetlen fényekben úszó Vlegyásza látványáért.

A „Lánchíd” és fő építői, Branea Róbert és Szikszai Attila FOTÓ: LŐRINCZ FERENC

A mamutfenyőig még jó sokat kellett kanyarogni, de minden kanyar tudott újat mutatni. A többi fa közül végül kimagasló fenyő teljesen lenyűgözött, tiszteletlenségnek is éreztem, hogy még tőle tíz méterre is a csupasz gyökereire lépünk, miközben ő teljes védelmet nyújtott az épp lezúduló zápor minden cseppje ellen.

Innen Székelyjó faluig is már csak ereszkedni kellett, igaz, a változatos, helyenként vizenyős terep gondoskodott róla, hogy a cipőnk többször és automatikusan cserélje a lábvizünket. A Székelyjó patak vizétől viszont megkímélt az EKE most kihelyezett, kötélkorláttal ellátott pallóhídja, amelyet az ifjú túratársak rögtön elneveztek Lánchídnak.

A falusi bolt széke és kávéja, illetve a Kőhegy tavának fotója pár perc alatt meggyőzött, hogy érdemes bevállalni a túra utolsó harmadát is. Rögtön indulás után az ördög azzal szórakoztatott, hogy rendesen elverte a feleségét, egy kapu eresze alatt vártuk ki a pár perces családi perpatvar napfényes végét. A Kőhegy tavához vezető öt km-es enyhe emelkedő remek beszélgetőterep, a tavacska pedig tényleg olyan aranyos, mint a képeken, kár lett volna kihagyni.

A legfiatalabb gyalogtúrázó egy 9 éves lány volt FOTÓ: MADÁR GYULA 

Amit szívesen kihagytam volna, az a bő 6 km-es aszfaltút Kalotaszentkirály felé, amit bármikor lecserélek rövidebb és ízületkímélőbb földútra. Főleg abban a szapora ritmusban, amelyben a Hármas Kőszikla mögül látványosan érkező eső kergetett be a faluba, ahol aztán bőrig áztatott egy km-rel a cél előtt. Nehogy azt higgyem, kitart a szerencsém a bográcsig, és megúszom szárazon.

Gulyáskanalazás közben le is vontam a nap két legfontosabb tanulságát: 1. az EKÉsek annyira jól előkészítették a terepet és a túrakalauzt, hogy elsőre sem lehet eltévedni; 2. ha ingyen csomagszállítást ajánlanak fel a célhoz, akkor érdemes élni vele, és előreküldeni a száraz ruhát. A másnapi izomláz pedig jót tesz az emlékek bevésődésének, és az emlékekkel ellentétben két nap múlva eltűnik.

Az első Bánffy-emléktúrán 122-en vettek részt, ezek között mintegy tucatnyival többen voltak a férfiak. A részvevők kétharmada a gyalogtúrákon indult (31 férfi, 49 nő), tucatnyival többen a 22 kilométeresen, mint a 35 kilométeresen. A rövidebb gyalogtúra részvevői között találjuk a 13 kiskorút, és a Gy22-esen háromszor többen voltak a nők, mint a férfiak, a 35 km-es túrát 20 férfi és 14 nő vállalta. A kerékpáros túraútvonalak közül háromszor annyian vállalták a 85 km-est, mint a 60 km-est, és a 42 bringázó közül négyen voltak nők, ketten mindkét túrán. Nagyobb volt az átlagéletkor a bringatúrákon (41), mint a gyalogtúrákon (közel 36), ezzel együtt a Bánffy-túrák részvevőinek átlagéletkora meghaladta a 37 évet. Négy magyarországi részvevő is indult a gyalogtúrákon, a legfiatalabb gyalogos egy 9 éves lány és egy 10 éves fiú (Gy22), a legidősebb 67 éves volt (Gy35), a biciklitúrákon a legfiatalabb részvevő 18 (K85), a legidősebb 60 (K85) éves volt. A végén mindenki gulyásozhatott FOTÓ: LŐRINCZ FERENC


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

CFR 1907: TOVÁBBJUTÁS AZ EURÓPA LIGA ...
Tőkés László: nem volt már hova ...
Essig József: nagy közös fotókiállítást ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ