Erdmagyar citrancs
Vissza

Erdmagyar citrancs

Most éppen a hóhért akasztják. Azaz rólunk, újságírókról, publicistákról és azokról a szerkesztőségekről szólnak a legérdekesebb hírek, amelyekben naponta Önöknek készülnek a lapok, folyóiratok.

Elképzeltem a mezei olvasót, aki az elmúlt napokban ilyeneket olvashatott az Erdélyi Riport megszűnése/megjelenésének ideiglenes szüneteltetése kapcsán*: „... azt a kérést, hogy az oldalon kevesebb legyen a politika, betartottuk. A véleményanyagokban is kerültük a konfrontációt, összesen 2-3 olyan alkalomra emlékszem, amikor telefonon felhívtak amiatt, hogy valami nem tetszett” vagy „Főszerkesztőként én sem utasítottam el soha szöveget, igaz, szerzőink, szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt” . (Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője) Vagy a másik most zajló folyamat, a maszol.ro véleményrovatának átstrukturálása hátteréről: „Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan.(...) Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította.” (Ágoston Hugó, a maszol.ro elbocsájtott vezető publicistája)

A félreértések elkerülése végett, hadd tisztázzam azt is, hogy az idézet szövegekben a többes szám harmadik személy (felhívtak, mondták) a két lap kiadójára, a Progress Alapítványra,illetve azok vezetőire vonatkozik.

Szóval elképzeltem az olvasót. És azon tűnődtem, hogy vajon meglepődött-e, hogy azt leírva látja, hogy egyes erdélyi magyar sajtóorgánumokban milyen a viszony a kiadó és a szerkesztőség között? És vajon meglepődött-e azon, hogy napjainkban is odatelefonálnak, ha nem tetszik valami, hogy megmondják,hogy miről lehet, vagy nem lehet írni?

Attól tartok, nem is lepődött meg nagyon, csupán azon, hogy végre valaki ezt vállalta a nyilvánosság előtt.

A történetnek nyílván vannak nagyon fontos politikai vonzatai is – ki működteti a Progresst, kik a vezetői, hogyan kötődnek az RMDSZ-hez, milyen pénzalapokból gazdálkodik, van-e magyarországi indíttatása a lapok körüli változásoknak, stb.

De én azt hiszem, az enyhén meglepődött olvasót talán az is érdekli, hogy ha már ez így nyilvánosságra került, vajon ez mennyire általános jelenség, és hogy is van akkor a sajtó- és véleményszabadsággal, meg az objektív tájékoztatással?

Hát rosszul van. És igen, általános jelenség.

Vannak helyek, ahol megmondják, és vannak olyanok, ahol csak sugallják a „helyes” irányt. Sőt, legtöbb esetben még ennyire sincs szükség, hiszen hogyan is mondta Szűcs László? „..szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt.”

Na, és ezzel van a legnagyobb baj!

Hogy bevett szokás, hogy vannak olyan témák, amelyeket jobb nem bolygatni, hogy vannak hibák, amelyeket azért nem muszáj felróni, hogy vannak emberek, akiket meg kell kímélni... és még sorolhatnám. Az ok egyszerű: mi kisebbségi magyarok vagyunk, nekünk össze kell fogni.

Igen, de milyen áron? Az építő kritika hiánya, az értelmes vita megszűnése, a túlkapások jelzése, a helytelen döntések számonkérésének elmaradása hogyan vezetheti jó irányba a közösséget? És milyen vezetés az, amelyet egy lehúzó vezércikk, egy alaposabb tényfeltáró riport megingat(hat)? Tényleg, nekünk csak ennyi jár? Igényünk sincs többre egy fanyar erdmagyar citrancsnál?

A jelek szerint nincs. Ugyan, hogyan is lenne, amikor a magyar nyelvű közszolgálati média is a politikum jóindulatának kiszolgáltatottja. És ez nincs jól. Az sem, hogy ez utóbbi elvárja, és az meg pláne nem, hogy az előbbi behódol (mert ugye a számlákat fizetni kell)!

Sokan írtak a napokban az alternatívákról, s hogy valamiféle kataklizmának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy e veszedelmes viszonyok megváltozzanak.

Szerintem jó pillanat lenne a változásra ez a mostani.

Elkezdtünk beszélni róla. Tudjuk, hogy sokunkat aggaszt, mivé válhat egy közösség, amelynek életében egyre gyűlnek a tabuk.  Itt a lehetőség megmutatni: az erős képviselet nem attól erős, hogy olyannak festik holmi kiszolgáltatott firkászok. Az erős képviselet elszámoltatható, becsületes, nyitott és a közösség iránt elkötelezett. És itt a lehetőség megmutatni: vannak szerkesztőségek, vannak újságírók, amelyek nyitott szemmel járnak, felkészültek, kérdeznek és csak az érvényes válaszokat fogadják el. (Igen, ennek ára lesz, legalábbis kezdetben. Nem kizárt, hogy elmegyünk kertésznek, tanárnak, vagy porszívó ügynöknek a megélhetésért. De aki írni akar, akkor is írni fog – jobbat, szebbet, igazabbat)

Lehet beszélni finanszírozási lehetőségekről (a hazai befektetők felelősségéről is például!), ideológiák fontos vagy kevésbé fontos voltáról, és kell, ó, nagyon kell beszélni a sajtómunkások kiszolgáltatottságáról, megalkuvásra való képességéről.

És nyílván, a új útról, amin el kell indulni. Hacsak nem akarunk mindannyian belefulladni abba a citrancsszagú mocsárba, amivel amúgy privátban, négyszemközt, nem hivatalosan és „off the record” már mindenki torkig van, csak éppen nem ír, beszél róla – de hát ez sem meglepő, ugye?

*https://erdely.atlatszo.hu/2017/01/04/fenyegetes-az-amikor-az-ember-fel-a-kollegai-felnek-igy-cenzuraz-a-progress/


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Vettel nyerte az idénynyitó futamot
Scotland Yard: valószínűleg magányos ...
Portugál–magyar: Háromgólos ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ