Erdélyi születésű budapesti díjazottak

Erdélyi születésű budapesti díjazottak
Hangszerművészeket, színészeket is díjaztak. Kiválogattunk néhányat az erdélyi születésűek közül.

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat vehetett át a berecki (Székelyföld) születésű, tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián Barbu Casiu növendékeként elvégző Kosztándi István hegedűművész (a képen jobbra), a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és zenekari szólistája, és a marosvásárhelyi születésű Kovalszki Mária zongoraművész-tanár, korrepetitor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa.

Kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült a margittai születésű, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművészeként tevékenykedő Krisztik Csaba (a képen balra).

Kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesült a székelyudvarhelyi születésű, az 1990-es évek közepétől Magyarországon tevékenykedő Pávai István népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudomány Intézet tudományos főmunkatársa.

A díjakat március 15. alkalmából adta át kedden Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.