Erdély szintű gazdasági esettanulmány-versenyt szerveznek középiskolásoknak

Erdély szintű gazdasági esettanulmány-versenyt szerveznek középiskolásoknak
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete 2020. április 24-26. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozatot, amelynek keretén belül kiemelt helyet kap a már komoly hagyományokkal rendelkező Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntő fordulója.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének eddigi tizenegy évada alatt több mint 1200 középiskolás próbálta ki magát gazdasági esettanulmányok megoldásában, és szerzett életre szóló élményeket és szakmai tapasztalatot. A 2020-as kiadáson az egyetemi felvételihez szerezhető pluszpontok mellett több mint 10 ezer lej értékű összdíjazásban részesülnek a legjobb helyezést elérő csapatok. 

A versenyre 3 fős középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezhetnek Erdély összes, magyar nyelvű oktatást biztosító középiskolájából, 2020. február 25-ig, a https://news.ubbcluj.ro/hu linken elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye magyar anyanyelvű középiskolás diákoknak szervezett gazdasági verseny. Célja betekintést nyújtani a közgazdász szakma rejtélyeibe a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Ennek érdekében egyszerű, gyakorlatias és szórakoztató tanulási módszerek segítségével valósul meg a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye. A verseny alatt a diákok megismerkedhetnek a piackutatás területével, majd az itt szerzett ismereteket esettanulmány megoldása közben hasznosíthatják.

A verseny háromfordulós. Az első két forduló feladatát piackutatási probléma képezi, a döntő forduló pedig összetettebb vállalatvezetői probléma megoldását feltételezi. Az online módon zajló selejtező fordulók úgy épülnek egymásra, hogy felkészítsék a diákokat a Kolozsváron sorra kerülő döntőforduló esettanulmányának megoldására és élő prezentálására.

A verseny részletes leírása http://hu.econ.ubbcluj.ro/rendezvenyek linken elérhető. A verseny szervezői minden középiskolást bátorítanak a jelentkezésre!