Épülhet az autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor között

Épülhet az autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor között
Kijelölte a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) az északerdélyi autópálya két újabb szakaszának kivitelezőjét: a hatóság közlése szerint a közbeszerzési eljárást a Spedition UMB Kft., Tehnostrade Kft., Electromontaj Rt. társulat nyerte 1,39 millió lejes (áfa nélkül) ajánlattal.

Az autópálya 3A2, Magyarnádas (Nădășelu)–Nádasszentmihály (Mihăiești), valamint 3B1, Nádasszentmihály–Magyarzsombor (Zimbor) közötti két alszakasza összesen 22 kilométer hosszú.

A kivitelezővel a fellebbezési határidő lejárta után írhatják alá a szerződést, ezt követően a társulatnak 36 hónap áll rendelkezésére az autópálya-szakaszok megépítésére, ebből az első 12 hónap a tervezési időszak.

Lucian Bode szállításügyi miniszter pénteken kijelentette: az északerdélyi autópálya egyetlen szakasza előtt sincs már akadály, a Radnót (Iernut) és Maroskece (Cheţani) közötti 18 kilométeres szakaszt pedig szeptember folyamán megnyitják a forgalom előtt.