Épülhet a parkolóház a Petőfi utcában

Vajon átverte az építész tervező a szomszédokat?

Épülhet a parkolóház  a Petőfi utcában
Hosszas vita előzte meg a Kolozsvári Tanács tegnap reggeli ülésén annak a napirendi pontnak az elfogadását, ­miszerint a volt Petőfi (ma Avram Iancu) utca 22–24. szám alatti területen többemeletes parkolóházat fog építtetni az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjpénztára. Az építkezés nem tetszik azoknak a lakástulajdonosoknak, akik pár évvel ezelőtt vásároltak ingatlant a szomszédos telken. Az egyik érintett lakástulajdonos azt kifogásolta, hogy az építendő parkolóház elveszi előlük a fényt és a napot, továbbá félnek a zaj- és levegőszennyezéstől is. Oláh Emese alpolgármester és Nistor Dániel városi tanácsos lapunknak elmondta: az ülésen megjelent lakónak nincs igaza, mert a lakóházat az urbanisztikai szabályoktól eltérően tervezték, ez pedig kockázatot is jelent. A dolog pikantériája az, hogy mind a Petőfi/Avram Iancu utca 20. szám alatti új ingatlan, mind a parkolóház tervezője ugyanaz a cég.

A többemeletes parkolóház hozzáépítése ahhoz az új ingatlanhoz, amely az Avram Iancu utca 20. szám alatt található, és amelyben a családom is lakik, több problémát is felvet. A parkolóház közvetlenül a mi teraszunkhoz fog hozzáépülni, tehát az egyik részen hat, a másik részen pedig csak három méterre lesz a mi lakásunktól. Láttunk ugyan egy tanulmányt, ami azt taglalja, hogy a parkolóház árnyéka mennyi természetes fényt vesz el tőlünk, de ebben hat, és nem három méteres távolságról beszélnek – nyilatkozta a sajtónak Ligia Tudurachi, aki a volt Petőfi/Avram Iancu utca 20. szám alatti új ingatlanban lakik. Ugyanakkor a parkolóház utolsó szintje egy úgynevezett nyitott terasz lesz, ahol gépkocsik közlekednek, ez pedig hang- és légszennyezettséggel jár. – Eddig csak annyit sikerült elérnünk, hogy a nyitott részen a mi ingatlanunkat a parkolóháztól zöldövezet válassza el. A parkolóház melletti ingatlan lakástulajdonosai azt szeretnénk, hogy ez a nyitott terasz ne épüljön meg. Sajnos, a parkolóház tervezőjével nem sikerült egyezségre jutnunk. Annál is inkább furcsa ez a helyzet, hogy a mi lakásunkat és a parkolóházat is ugyanaz a cég tervezte. Természetesen megértjük, hogy parkolóházra szüksége van a városnak, de a velünk közölt tervek szerint a tervező saját régi munkáját szabotálja. Tárgyalnunk kell a többi lakástulajdonossal, és azt sem tartom kizártnak, hogy törvényes úton próbálunk meg érvényt szerezni az igazunknak – tette hozzá a felháborodott lakástulajdonos.

– A mai tanácsülésen elfogadtuk a Petőfi/Avram Iancu utca 22–24. szám alatt megépítendő parkolóház urbanisztikai dokumentációját. Szerintem nem megalapozott a lakók kifogása, miszerint a második emelettől kezdődően túl közel van a lakásukhoz a parkolóház terasza. Az urbanisztikai előírások értelmében, ott ahol most a lakók terasza van, tűzfalat kell létesíteni minden, a központban építendő épület esetében. A 20. szám alatti új lakóház építésekor a befektető azt kérte, hogy ezt az urbanisztikai szabályt ne tartsa be. Ezért külön urbanisztikai dokumentációt kellett készítenie. Ezt akkor jóváhagyta a tanács azzal a feltétellel, hogy bármilyen új építés esetében a két terület közötti tűzfalat megtartják – magyarázta Oláh Emese alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy a tegnap elfogadott urbanisztikai dokumentáció alapján a befektetőnek, azaz az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjintézetének építkezési engedélyt kell kérnie, ennek a kibocsátása pedig legkevesebb 30 nap. Mivel a parkolóház megépítése előtt le is kell bontani a meglévő épületeket, a kedvezményezettnek el kell döntenie, hogy egyszerre kéri a bontási és az építkezési engedélyt is.

 

A legfelső szint nyitott teraszát nehezményezik a szomszédok

 

– A hölgy, aki felszólalt a tanácsülésen, a megépítendő parkolóház melletti épületben lakik. A Biasini szálló mögött ugyanis pár évvel ezelőtt épült egy új épület, amelyben több lakás is található. A hölgy családjának lakásához tartozik egy terasz, amiről szép kilátás nyílik a temetőre. Amennyiben megépül a parkolóház, ami magasabb lesz, mint az ő teraszuk, a szép kilátásról lemondhatnak.  Több okból is azt gondolom, hogy nem volt megalapozott a hölgy kérése. Amikor megépült a Petőfi/Avram Iancu utca 20. szám alatti új, hátsó épület, sejteni lehetett, hogy mellette parkolóház lesz. Előfordulhat az is, hogy az épületet építtető befektető, nem tájékoztatta erről a lakástulajdonosokat. Ám létezett egy egyezség a két telektulajdonos között, hogy mindkét ingatlan esetében az építkezéssel el lehet menni a telekhatárig. Ilyen egyezség esetén, ha elsőként építed meg az épületet, magától értetődik az, hogy nem nyitsz ablakot a tűzfal fele. Ebben az esetben viszont ez történt. Tehát a Petőfi/Avram Iancu utca  20. szám alatti új épület építtetője  volt az, aki nem tartotta be a szabályt, hanem engedélyt kért a tanácstól a szabálytól való felmentésre. Ha ilyesmit kér valaki, akkor el kell fogadnia a kockázatokat is, ami ezzel jár. A tegnapi tanácsülésen számomra az vált nyilvánvalóvá, hogy a 20. szám alatti új ingatlanban lakást vásárlókat nem tájékoztatták erről az egyezségről. A tulajdonos-befektető megépíttette az ingatlant, majd eladta azokat az érdeklődőknek – magyarázta Nistor Dániel RMDSZ-es városi tanácsos.

– Kiemelném a parkolóházat építtető Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjintéze­tének felelős hozzáállását. A jelenlegi gazdasági mutatók alapján sokkal kecsegtetőbb lett volna irodaházat építeni, de mégis parkolóház építése mellett döntöttek. Ez jó a befektetőnek és a közösségnek is – összegzett Nistor Dániel.

A tanácsülésen végül két módosító javaslattal fogadták el a határozatot: a parkolóház nyugati oldalán, a legfelső szinten hozzávetőlegesen 10 parkolóhellyel kevesebb épül, fix elemekből álló zöldövezetet kell létrehozni. Ugyanide 1,8 méteres védőfalat is kell építeni, ami majd védelmet nyújt a szomszédoknak a zaj- és a légszennyezés ellen is.