Épül Kalotaszeg: óvodát adtak át, iskolát építenek Bánffyhunyadon

A vidék értékeit, tehetségeit mutatták be a Kalotaszegi Magyar Napokon

Épül Kalotaszeg: óvodát adtak át, iskolát építenek Bánffyhunyadon
Többszörös ünnepet ültek vasárnap, július 17-én Bánffy­hunyadon a Kalotaszegi Magyar Napok alkalmával: az elkészült új óvoda-bölcsőde átadásával kezdődött a hálaadás, letették az új magyar iskola alapkövét, a délelőtt további részében pedig a felújított református templomban gyűltek össze – számolt be a reformatus.ro. Több mint 70 év elteltével újra lesz önálló magyar iskola Bánffyhunyadon, a magyar állam Erdélyi Református Egyházkerületnek nyújtott támogatásával pedig négy óvodai és egy bölcsődei csoportot fogadhat be a Május 1. utcában elkészült intézmény. A szomszédos telken kap helyet az új magyar iskola is, amelynek az óvoda átadása után helyezték el az alapkövét. Az iskolát másfél év alatt tervezik megépíteni, a négyszintes épület mellett sportpálya és tágas udvar várja majd a tanulókat. Az építkezések egyik legnagyobb előnye, hogy ezentúl egy helyen tanulhatnak a város különböző intézményeibe szétszóródott magyar gyerekek.

Három pillér biztosítja Kalotaszeg jövőjét

Az új bánffyhunyadi óvoda-bölcsőde avatásán Vincze Minya István kalotaszegi esperes is köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót a meghívottaknak. Buzás Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere felidézte, hogy 71 éve szűnt meg az utolsó magyar iskola a városban. „A társadalomnak három pillére van: az egyház, az oktatás és a kultúra. Ma mindhárom pillért megalapozzuk, ami biztosíthatja Kalotaszeg jövőjét” – fogalmazott az alpolgármester, utalva az intézményátadás mellett a templomfelújításra és a Kalotaszegi Magyar Napok megnyitójára.

„Hol vagyok otthon? Otthon vagyok-e a világban, amit Isten adott? Ha erre nem tudunk nyugodt és határozott választ adni, identitásunk meghatározó eleme csorbul – hangsúlyozta köszöntőjében Kató Béla püspök, aki szerint a családhoz és nemzethez való tartozás, ragaszkodás Isten ajándéka, a bánffyhunyadi óvoda és iskola létesítésével pedig az építtetők segíteni szeretnének, hogy a helyi közösség ezt megtarthassa. „Az Istentől kapott körülmények mellett a saját részt is meg kell teremteni, hiszen az identitás megtartásához külső feltételek is kellenek” – tette hozzá Kató Béla, majd rámutatott: a Krisztus testeként kapott egyéni ajándékokat csak a közösségben lehet gyarapítani, gyakorolni és megtartani. „Közösségi összefogás nélkül képtelenek vagyunk megmaradni annak, akinek Isten teremtett bennünket” – mondta a püspök.

Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint nemzeti összetartozásunk az elmúlt 12 évben minden téren megmutatta erejét és szükségességét. „Az elmúlt évtizedben az összefogás eredményeképp aranykort éltünk meg, hiszen az oktatás területén, az óvoda-bölcsőde programban Kárpát-medence-szerte ezer intézmény épült vagy újult meg, Erdélyben 103 épült, 380 felújítása történt meg. Kalotaszegen 11 településen történtek fejlesztések, a bánffyhunyadi óvoda megépüléséhez pedig 220 millió forintos támogatást nyújtott a magyar kormány” – részletezte. Az államtitkár kölcsönös bizalmat kívánt a szülők, a tanítók és az egyház között, hogy együtt nevelhessék fel a keresztyén hit őrzőit és továbbadóit.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes sarokkőnek nevezte az anyanyelvi oktatást, amelyre szükség van kultúránk megőrzéséhez, erős közösség építéséhez. Egy város erejét sem a falak adják, hanem az emberek, az ott élő erős közösség – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: mi már nagyon rég eldöntöttük, hogy erős, sikeres magyar közösségként akarunk megmaradni szülőföldünkön – ehhez járul majd hozzá Kalotaszegen az új óvoda és az épülő iskola.

Az óvoda átadása és a helyi gyerekek műsora után a szomszédos telken Kató Béla püspök, Soltész Miklós államtitkár, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Jakab Mihály bánffyhunyadi lelkész elhelyezte az új iskola alapkövét. (Berekméri Gabriella)

Fontos az otthonosság érzése a műemlék templomokban

A román és gótikus stílust ötvöző középkori bánffyhunyadi református templom felújítására a református egyház mintegy kétmillió eurós EU-s támogatást nyert. Amint Ilyés Szabolcs projektmenedzser az MTI-nek elmondta: az összeget Magyarország kormánya mintegy százmillió forinttal egészítette ki.

Soltész Miklós államtitkár a református templomban tartott hálaadó istentisztelet végén felidézte: a magyar állam az elmúlt évtizedben olyan beruházásokat támogatott, amelyekkel a nemzeti és keresztény identitás megőrzését segítette elő. Ezek senki ellen nem irányultak, és Románia is nyert velük. Megjegyezte: bár Bánffyhunyad ünnepel, nehéz idők következnek. A szomszédos Ukrajnában háború dúl, energiaválság gyötri Európát. Úgy vélte: ilyen körülmények között még fontosabb szerep hárul az egyházakra, hiszen lelki támaszt, segítséget kell nyújtaniuk híveiknek, és a békesség megteremtésében is részt kell vállalniuk.


A népviseleti mustra résztvevői a történelmi emlékparkban (Forrás: Facebook)

Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes köszöntésében úgy vélte: a többszörös bánffyhunyadi ünnep az erdélyi magyarság erejét jelzi. Felidézte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) egykor nagy harcot kellett vívnia azért, hogy a műemlékvédelem is bekerüljön az Európai Unió által támogatható fejlesztések közé, amelyekre az Európai Unió pénzforrásai fordíthatók. E harc eredményének tekintette, hogy a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom mellett elsősorban EU-s forrásokból újulhatott meg a bánffyhunyadi református templom is.

Kató Béla a felújított templomban tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában azt tartotta fontosnak, hogy az erdélyi magyar ember ne csak a turista szemével szemlélje a műemlék templomait, hanem érezze otthon magát bennük.

A vasárnapi istentisztelet után a kisvárosban felvonultak a kalotaszegi települések népviseletbe öltözött csoportjai.

Szelíd motorosok és néphagyományok

A világjárvány minden rendezvényre rányomta a bélyegét, így a Kalotaszegi Magyar Napok is szünetelt az utóbbi években. Talán ezért készült a vidék a szokottnál is lelkesebben a rendezvénysorozatra, amelyet igyekeztek minél szélesebb körben népszerűsíteni a szervezők. Az előkészületek meghozták a maguk gyümölcsét, hiszen szombaton délelőtt a Barcsay-kert ismét kezdett élettel megtelni. A kézműves sátraknál nem csupán a környékbeli mesteremberek munkáit tekinthették meg az érdeklődők, de ki is lehetett próbálni, hogy miből áll a bútorfestés vagy a pártakészítés mestersége. A legkisebb korosztály érdeklődve vette a kezébe az ecsetet vagy a gyöngyöket, és készíthette el a maga kis kézműves munkáját, a felnőttek pedig türelmesen magyarázták a mesterség kunsztjait.

A színpadon bábelőadás és gyerekkoncert kötötte le azon gyerekek figyelmét, akik túl kicsik voltak a mesterségek kipróbálásához. A szomszédos sportpályán közben a kalotaszegi focicsapatok mérhették össze erejüket. A rendezvény zsibongását dél körül a Vasvári Pál-emléktúráról megérkező Kalotaszegi Motoros Társaság vasparipáinak hangja szakította meg. A tucatnyi motoros szép sorba rendeződve tisztelgett a márciusi ifjú emléke előtt, és Marosán Csaba ceremóniamester kérésére néhány pillanatig felpörgették a motorjaikat.

A délután folyamán kulturális rendezvényekre, kiállításokra és könyvbemutatókra várták az érdeklődőket. Elsőként Benk András bánffyhunyadi festőművész tárlatát nyitották meg. A méltatásból kiderült, hogy a művész sajátos, újszerű látásmóddal örökíti meg a kalotaszegi tájakat, épületeket, mindeközben pedig nem megy át az absztrakt, sokszor értelmezhetetlen ábrázolásmódba. Győr László sajátos, mondhatni egyedi képeslapgyűjteménye a régi Bánffyhunyad szellemét idézte fel. A gyűjtő részletesen mesélt a képeslapokon szereplő régi épületekről, illetve a kalotaszegi képeslapkiadás múltjáról. A kiállításmegnyitó után könyvbemutató maraton vette kezdetét, ahol Demeter István, Hover Zsolt, Péntek László, Péter Mónika, Szabó Zsolt, Sara J. Maeker mutatta be kiadványait. A következőkben Szász István Tas Albrecht Dezső és Kalotaszeg című előadására, majd a kalotaszegi tájszólásról szóló kerekasztal-beszélgetésre ülhettek be a résztvevők.


Az óvoda-bölcsőde szomszédságában elhelyezték az új magyar iskola alapkövét (Fotó: Kiss Gábor)

A kulturális rendezvények után a zene vette át a főszerepet. A környék fiatal muzsikusait magába foglaló Magyarbikali Gyermekzenekar visszatérő vendége a rendezvénysorozatnak, ezért most sem maradt el a fellépésük. A Bánffyhunyadról indult, azóta szép pályát befutott Antal Timi élő zenekarának a koncertje zárta a napot, amire már teljesen megtelt a rendezvénynek helyet adó park. (Hover Zsolt)

(Borítókép: Négy óvodai és egy bölcsődei csoportot fogad be az új intézmény / Fotó: Kiss Gábor)