Kelemen: diverziókeltés az erdélyi magyarok kettős szavazásával való riogatás - Băsescuék mellé Gyurcsányék is felsorakoztak

Kelemen: diverziókeltés az erdélyi magyarok kettős szavazásával való riogatás - Băsescuék mellé Gyurcsányék is felsorakoztak
Kelemen Hunor szerint a román politikusok és közvélemény-formálók diverziókeltés céljával kezdtek riogatni azzal, hogy az erdélyi magyarok a román és a magyar állampolgárságuk alapján is szavazni készülnek a május 26-i európai parlamenti választásokon.

A politikus az MTI-nek elmondta: az Európai Unió szabályai, valamint Magyarország és Románia törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak ott szavazhat, ahol az állandó lakhelye van. Kelemen Hunor pontosította: a magyar állam az EP-választáson nem biztosítja a levélszavazás vagy a konzulátusi szavazás lehetőségét az Erdélyben élő magyar állampolgároknak, azt pedig elképzelhetetlennek tartotta, hogy aki Magyarországra költözött, de a romániai iratait is megőrizte, útra keljen, hogy mindkét országban szavazzon.

"Arra biztatjuk az erdélyi magyarokat, hogy szavazzanak itthon és szavazzanak az RMDSZ-re. De nem is lehet, és nem is szoktak másként tenni" - fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a kettős állampolgárság intézménye már a 2014-es EP-választáson vizsgázott, és kiállta a próbát.

Korábban a Traian Băsescu volt elnök által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke Eugen Tomac szólította fel a román kormányt, hogy akadályozza meg az erdélyi magyarok kettős szavazását. Az ellenzéki pártvezér tudni vélte, hogy a mintegy félmillió magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar - a Romániában leadott szavazata után - a magyarországi pártlistákra is voksol a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án "átszállítják" őket e célból Magyarországra.

A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy tegyen lépéseket a kettős állampolgárok többes szavazási lehetőségének megakadályozására - mondta Rónai Sándor, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A DK szóvivője több mint nyugtalanítónak nevezte, hogy a májusi voksolásra a tavalyi országgyűlési választásnál 30 ezerrel több kettős állampolgár regisztrált az Európai Unión kívüli országokból. Hangsúlyozta, elvárják a kabinettől, hogy ellenőrizze ezeket a szavazókat, a levélszavazás ugyanis számtalan formában ad lehetőséget a csalásra. Rónai Sándor szerint a kormány eddig azért nem lépett fel a jelenséggel szemben, mert többletszavazatokat remél ezekből.