Ép testben ép lélek – igazolta a mondást a nagyenyedi hagyományos tornavizsga
Vissza

Ép testben ép lélek – igazolta a mondást a nagyenyedi hagyományos tornavizsga

Az iskolai tanév utolsó nagy szabadtéri eseménye a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium hagyományos tornavizsgája volt, amely idén is már a Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényeinek részét képezi.

Ünnepélyes megnyitó beszédében Szőcs Ildikó igazgató emlékeztetett arra, hogy Vajna Antal feljegyzései szerint 1847-től önkéntesen jelentkező diákok katonai és testnevelési gyakorlatokat, majd nyilvános versenyt tartottak. Később, Bakó Árpád főgimnáziumi testnevelő tanár vezényelte a műsort. Amikor az 1970-es években a kollégiumba kerültem, és először rácsodálkoztam a látványos eseményre, még saját zenekarral kísérték a produkciókat.

Az esemény megszervezéséért köszönet illeti a kollégium két tornatanát, Tályai Stefániát és Kerekes Ferencet. Ugyanakkor ki kell emelnünk a két Petőfi ösztöndíjas személyét, Hajdara Herceg Hajnalkát és Hajdara Tamást is, akik szintén nagymértékben hozzájárultak az idei tornavizsga kivitelezéséhez. A rendezvényen jelen volt Lőrincz Helga alpolgármester, Ladányi Árpád, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke és Nagy Tímea kisebbségügyi tanfelügyelő is.

A tornakertben megtartott idei tornavizsgán több száz néző, főleg szülők, nagyszülők és számos érdeklődő gyűlt össze. Ezúttal az időjárás is kedvezett az eseménynek. A tribünön vagy a fűben ülve, állva a jelenlévők nagy figyelemmel követték a zenével kísért bemutatókat. A szép és változatos, a tánc felé elmozduló gyakorlatok nagy sikert arattak a közönség soraiban.

Külön elismerésnek örvendett a Hip-Tep Egyesület lovasgyakorlata. Balogh Csilla és férje a programot 2010-ben indította el egy lóval és öt gyermekkel, azóta több fogyatékos gyermek fejlődésében értek el komoly eredményeket. A tornavizsgán is a kis bátor tanulók lóhátas gyakorlatai nagy sikert arattak.  Őket igazolja az „ép testben ép lélek” híres mondása.

A Fehér Megyei Magyar Napok egyébként szombaton és vasárnap más helyszíneken, például Magyarlapádon és Tompaházán folytatódnak. Az idei rendezvénysorozatot egyébként egy szomorú esemény árnyékolta be, ugyanis életének 89. évében elhunyt Király Edit, a kollégium nyugalmazott tanára, akit pénteken helyeztek örök nyugalomra. Személyében a kollégium régi tantestületének egyik utolsó tagja távozott az élők sorából.

Borítókép: Facebook


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Trump nagy sikernek tartja a szíriai ...
Domokos Miklós: „Kinevettük a rettegett ...
Idősbarát programsorozat Kolozsváron

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ