EMNP-kongresszus: Szilágyi Zsolt elnök konstruktív ellenzéki szerepet szán a pártnak (FRISSÍTVE)

EMNP-kongresszus: Szilágyi Zsolt elnök konstruktív ellenzéki szerepet szán a pártnak (FRISSÍTVE)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) konstruktív ellenzéki szerepét hangsúlyozta a párt ötödik kongresszusán mondott köszöntőbeszédében Szilágyi Zsolt, az újabb mandátumra jelölt pártelnök.

"Bármennyit is vitatkozunk az RMDSZ vezetőivel, bármennyire is nem értettük meg egymást az MPP vezetőivel, egy dolgot soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ők a testvéreink" - jelentette ki az EMNP elnöke. Hozzátette: a két rivális politikai szervezetet az EMNP szövetségesének tekinti minden olyan ügyben, amelynek célja Erdély és az erdélyi magyarok helyzetének javítása. 

Nem tekinti viszont szövetségesnek azokban az ügyekben, "amelyek a bukaresti korrupt politika vagy a román zsákmányrendszer megerősítéséről szólnak" - jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy miközben az RMDSZ a tavalyi választási kampányban Erdélyt akarta "megmenteni" Bukaresttől, valójában azt az ötmillió eurót akarja a maga számára megmenteni, amelyet az állami költségvetésből kap. A politikus nyomatékosította: ez a pénz az erdélyi magyarságé, és a közösségnek joga van tudni, hogy mire költik el. 

Szilágyi Zsolt úgy értékelte: Bukarest alájátszik az RMDSZ-nek, hogy mutassa, "vannak olyan magyarok, akikkel együtt lehet működni, és az autonómia pártolóit kikiáltja radikálisaknak, szélsőségeseknek". Úgy vélte, az RMDSZ is ezt a taktikát alkalmazza, amikor az MPP-t támogatja, és elbánik az ellenzékével. 

"Tartanunk kell a frontot! (...) Senkit ne keserítsen el az ellenszél! Talpon maradtunk akkor is, amikor még nagyobb volt ez az ellenszél" - bátorította a kongresszusi küldötteket a pártelnök. "Legyünk élő lelkiismerete Erdélynek, és ha kell, az RMDSZ-nek is!" - szólított fel.

Szilágyi Zsolt kezdeményezte, hogy a román és a magyar kormány közösen lépjen fel az Európai Unióban azért, hogy a brüsszeli intézkedések ne korlátozzák a két ország közötti határ átjárhatóságát. Megjegyezte: míg korábban tíz perc alatt át lehetett jutni Erdélyből Magyarországra, újabban ez két-három órába is bele telik. 

"Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetnek bennünket"

Az EMNP fővédnökeként szóló Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy ma az EMNP képviseli az erdélyi magyar politikában az autonómia követelését, amire 1992-ben még az RMDSZ parlamenti frakciója esküdött fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Tőkés: Ma is isszuk a levét Neptunnak

A politikus arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi magyar politika autonómiapárti irányvonalát 1993-ban gyökeresen megváltoztató neptuni titkos tárgyalások is amerikai civil szervezetek közvetítésével zajlottak. "Ők akarták megmondani, hogy mi jó nekünk. (...) Ma is isszuk a levét, mert ők kiáltottak ki bennünket szélsőségeseknek" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, a Soros György által finanszírozott civil szervezetek hálózata az egész Kárpát-medencére kiterjedt. "Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetnek bennünket" - fogalmazott. Tőkés László nyomatékosította: újra egyesíteni kell az erdélyi magyar nemzeti oldalt. 

Újraválasztotta pártelnökké Szilágyi Zsoltot az EMNP, mandátuma két évre szól. A tisztségre Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, Toró azonban visszalépett a versenyből. Szilágyi Zsoltot 137 igen szavazattal, 14 nem ellenében, négy tartózkodás mellett választotta elnökké a kongresszus. Az EMNP legfontosabb döntéshozó szerve módosította a párt alapszabályát és programját. Megválasztotta az alelnököket, akik közül Szilágyi Zsolt javaslatára Toró T. Tibort választották meg az újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségbe.