Elválnak a PSD és az ALDE útjai, kisebbségi kormányzás körvonalazódik

Dăncilă és Tăriceanu búcsút mondtak egymásnak

Elválnak a PSD és az ALDE útjai, kisebbségi kormányzás körvonalazódik
Kilép a kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – jelentette be hétfőn Călin Popescu Tăriceanu pártelnök. Az ALDE – az együttműködés folytatásának feltételeként – két hete szólította fel a kormány összetételének és programjának megújítására Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnököt, aki azonban elutasította az ultimátumot. Tăriceanu kifejtette: pártja ellenzékbe vonul, és kész megszavazni a Dancila-kormány ellen beterjesztendő bizalmatlansági indítványt, ő pedig a parlament jövő héten kezdődő őszi ülésszakának első napján lemond a szenátus elnöki tisztségéről, amelyet több mint öt éve tölt be.

Úgy tűnik, a PSD kisebbségi kormányzással probálkozik majd, a további stratégiáról várhatóan a párt hétfő esti ülésén tárgyalnak majd. Az RMDSZ politikusa, Korodi Attila nemrég azt nyiltakozta, az RMDSZ-nek nem kellene támogatnia egy kisebbségi PSD-kormányt.

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) állandó tanácsa hétfőn délután megszavazta, hogy a párt lépjen ki a kormányból,négy minisztere – a környezetvédelmi, az energetikai, a külügyi, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős tárcavezető – pedig várhatóan a keddi kormányülésen lemond tisztségéről.

A kormánykoalícióban azután keletkezett feszültség, hogy a PSD nem volt hajlandó elfogadni – a közvélemény-kutatások szerint a szociáldemokrata pártelnöknél népszerűbb – Tăriceanut a koalíció közös államfőjelöltjeként, és úgy döntött: saját elnökjelöltet indít Dăncilă személyében. A feszültséghez az is hozzájárult, hogy a két koalíciós párt támogatottsága jelentősen visszaesett az utóbbi két és fél évben. A májusi EP-választáson a PSD a voksok alig 23 százalékát kapta, az ALDE-nek pedig nem sikerült átlépnie az ötszázalékos bejutási küszöböt.
 

Tăriceanu hétfői nyilatkozatában cáfolta, hogy az ALDE az elnökjelöltsége támogatásának elutasítása miatt rúgta volna fel a koalíciót, ezt bizonyítandó bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. Közölte azt is, hogy az ALDE és a PSD-ből korábban kizárt, Victor Ponta által vezetett Pro Románia választási szövetséget köt, és az ALDE hajlandó támogatást nyújtani a novemberi elnökválasztáson függetlenként induló Mircea Diaconu volt európai parlamenti képviselőnek. A színművész Diaconu, volt liberális szenátor és kulturális miniszter 2014-ben függetlenként jutott be az európai parlamentbe, az érvényes voksok csaknem 7 százalékát megszerezve.

Az ALDE elnöke ugyanakkor bejelentette: az őszi parlamenti ülésszak kezdetén lemond a szenátus elnöki tisztségéről. Az ALDE képviselői hajlandóknak mutatkoznak továbbá arra, hogy megszavazzanak egy esetleges bizalmatlansági indítványt, amit az ellenzék tervez benyújtani a kormány ellen. Az EP-választásokat Romániában megnyerő, a jobboldali államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) előrehozott választásokat sürget, és már jelezte, hogy bármikor kész bizalmatlansági indítványt beterjeszteni, ha esélyt lát a kormány megbuktatásához szükséges többség kialakítására. A Dăncilă-kabinet megbuktatásához minden más – jobb és baloldali – politikai erőnek, az RMDSZ-t is beleértve össze kell fognia a PSD ellen, így akár a magyar érdekképviseleten is múlhat az, hogy folytathatja-e a kormányzást a PSD. Az RMDSZ belső parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa pénteken ülésezik Marosvásárhelyen.

Dăncilă: a PSD megy előre a kormányzással

Miközben zajlott az ALDE ülése, Viorica Dăncilă miniszterelnök Facebook-bejegyzésében közölte: a Szociáldemokrata Párt (PSD) megy előre a kormányzással. A pártelnök hozzátette: számít az ALDE és a Pro Románia tagjai közül mindazok támogatására, akik belátják, hogy “a gyávaság és a felelősség előli menekülés soha nem fogja előrevinni Romániát”. Szerinte egy szűk csoport választási érdekeinél fontosabb, hogy ne okozzanak csalódást azoknak, akik megválasztották.

A szociáldemokrata vezető szerint a PSD „biztosítja a kormány stabilitását”. „Egyesek politikai játékán túl fontos, hogy mi történik az országgal, és milyen a hitele Romániának külföldön” – tette hozzá Viorica Dăncilă.

A parlamenti helyek csaknem 45 százalékával rendelkező PSD várhatóan kisebbségi kormányzással próbálkozik: erről a párt hétfő estére összehívott végrehajtó bizottsága hivatott dönteni.

Miniszterek kinevezését kérte a kormányfőA miniszterelnök egyébként hétfőn újabb négy miniszterjelölt kinevezését kérte Klaus Iohannis államfőtől – közölte az Agerpres hírügynökség. A belügyi és az oktatási tárca élén várható volt a váltás, mivel ezt a két minisztériumot – a korábbi tárcavezetők lemondatása, illetve leváltása miatt – ideiglenes mandátummal vezette a két megbízott kormánytag.

Dăncilă viszont azzal okozott meglepetést, hogy a kormányátalakítást a júniusban kinevezett Ana Birchall igazságügyi miniszter lecserélésére is fel akarja használni, amihez pénteken a pártvezetés hozzájárulását is megszerezte. Az igazságügyi tárca élére Dana Gârbovan kolozsvári bírót javasolta a miniszterelnök. Dăncilă azt állította: nincs mit Birchall szemére vetnie, de olyan független szakembert akar az igazságügyi miniszteri tisztségbe juttatni, aki belülről ismeri a rendszer működését. Gârbovan szerinte rendelkezik a szükséges tapasztalattal, és nagy tiszteletnek örvend a bírák és ügyészek körében. Gârbovan az általa alapított Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) elnevezésű civil szervezet elnöke, kinevezése reményében pedig hétfőn lemondott a bírói karrierről, amellyel a miniszteri tisztség összeférhetetlen.

Az ellenzéki sajtó szerint Birchallnak az volt a “bűne”, hogy – a tinigyilkosságok nyomán kialakult közfelháborodás közepette – az elítéltek feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit szigorító intézkedést kezdeményezett, ami nemcsak az erőszakos bűncselekmények elkövetőire vonatkozott volna, hanem a korrupcióért jogerősen elmarasztalt politikusok szabadulását is nehezítette volna.

A belügyminisztérium élére a miniszteri tisztséget jelenleg ideiglenesen betöltő Mihai Fifor stratégiai partnerségekért felelős kormányfő helyettest jelöli a PSD, a gazdasági ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettesi posztra pedig Iulian Iancut javasolják. Az oktatási miniszteri tisztséget Șerban Valeca szenátorra bíznák. A PSD végrehajtó bizottságának döntése értelmében Ana Birchall visszatérhetne a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztségbe, amelyet korábban is ő töltött be.

Az új közigazgatási kódex szerint az államfő most már nem halogathatja a döntést: tíz napon belül válaszolnia kell a kormányfőnek, egy miniszterjelölt kinevezését pedig csak egyetlen alkalommal utasíthatja el.