Elutasította Johannis Dăncilă kormányfő miniszterjelöltjeit és Lazăr felmentését

Elutasította Johannis Dăncilă kormányfő miniszterjelöltjeit és Lazăr felmentését
Nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazăr legfőbb ügyészt Klaus Johannis államfő, és elutasította Viorica Dăncilă kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is. Mindezt maga Johannis jelentette be pénteki bukaresti sajtóértekezletén. Augustin Lazăr leváltását még októberben kezdeményezte Tudorel Toader igazságügyi miniszter, a vádhatóság vezetője azonban bíróság elé vitte az ügyet, Johannis pedig már akkor jelezte, hogy döntésével megvárja a bíróság határozatát. Mostani, újságírói kérdésre adott válasza nem tekinthető még hivatalos elutasításnak, de az államfő azt mindenesetre kijelentette: elégedett Lazăr munkájával és nem fogja őt leváltani.

Klaus Johannis a jövő hét közepére ígérte a kormányátalakítással kapcsolatos, indoklással ellátott hivatalos válaszát, amelynek „haladéktalan” közzétételére december 20-án kötelezte az alkotmánybíróság. A kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította.

Viorica Dăncilă kormányfő két újabb jelölttel állt elő, miután két tárcavezető-jelöltjét az államfő elutasította, de Johannis kijelentette: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, s szerinte a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit. A jogvitában még az sem egyértelmű, hogy Johannis a kormányfő eredeti miniszterjelöltjeinek, vagy a miniszteri posztokra később javasolt tisztségviselőknek az elutasításáról akar-e hivatalos indoklást kiadni. Elemzők szerint az államfő ezzel az üggyel is azt akarja bizonyítani, hogy jelenleg ő az egyedüli olyan politikai tényező Romániában, amely szembe tud szállni a kormánytöbbség akaratával.

Johannis sajtótájékoztatóján azt is kifejtette: a 2019-es év legfontosabb politikai eseménye a májusi európai parlamenti és az év végi elnökválasztás. Megerősítette: újabb államfői mandátumra pályázik, legfőbb célkitűzéseiként pedig Románia európai integrációjának és a NATO-ban betöltött szerepének erősítését, illetve a korrupció elleni harc folytatását jelölte meg.

Florin Iordache, a  képviselőház szociáldemokrata alelnöke szerint Johannis a PSD-vel szembehelyezve magát próbál újabb elnöki mandátumot szerezni és „törvénysértéseivel” a felfüggesztését próbálja kiprovokálni, hogy áldozatként majd növelje népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt megvárja a miniszterjelöltek elutasításának hivatalos indoklását, és annak ismeretében dönt további lépéseiről – mondta a szociáldemokrata politikus.

Johannis csütörtökön írta alá a rendeleteket, amelyek kimondták, hogy két szaktárca vezetői tisztsége megüresedett. A fejlesztésügyi és a szállítási minisztériumot ugyanis mostanáig Paul Stănescu és Lucian Şova vezették, akik már egy hónappal ezelőtt benyújtották lemondásukat. Az államfőt az alkotmánybíróság határozata kötelezte a fenti rendeletek kibocsátására.