Elutasítja az ügyészség az alkotmánybírósági döntést

A legfőbb ügyészség folytatja a kormány, tüntetéseket kiváltó 13-as számú rendeletének elfogadása ügyében indított vizsgálatát, derült ki a vádhatóság tegnapi közleményéből. Mint ismert, az alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy a nyomozást elindító korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét és megsértette az alkotmányt, a vádhatóság azonban nem ért egyet ezzel az állásponttal.

A legfőbb ügyészség tegnap közleményben szögezte le, hogy a vizsgálat folyamatban van, és az ügyésznek kötelessége bizonyítékok alapján megtudnia az igazságot. A vádhatóság azt követően jelentette be, folytatja a nyomozást – amelyet a korrupcióellenes ügyészség kezdeményezett –, hogy az alkotmánybíróság egy február végi döntésének pénteken nyilvánosságra hozott indoklásában kimondta: a vádhatóság nem nyomozhat kormánytagok ellen egy sürgősségi kormányrendelet elfogadása ügyében, mert az nem esik a büntetőjog hatálya alá.

A DNA is közzétette álláspontját, amelyben leszögezte, hogy a vitatott nyomozás a törvényi előírások betartásával, a legfelsőbb bíróság joggyakorlatának szellemében zajlott. A vádhatóság rámutatott, hogy az eljárás során az ennek kiindulópontjaként szolgáló feljelentésben szereplő tetteket vizsgálták, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek. A DNA a legfelsőbb bíróság egy 2014-es ítéletének indoklására hivatkozott, amely egyebek mellett kimondta, hogy amennyiben a feljelentés a Hivatalos Közlönyben megjelent okmányt érint, a nyomozó hatóságoknak „nagyobb szigorral kell eljárniuk”.

Közben az igazságügyi miniszter jelezte, hogy kiértékelni készül Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tevékenységét. A miniszter nem túl egyértelmű szavait a média egy része úgy értelmezte, hogy a lemondásukat kérte, amit Tudorel Toader miniszter tegnap délelőtt határozottan cáfolt. Kifejtette, hogy a következő két hétben találkozni fog Lazărral és Kövesivel, majd ezt követően dönti el, mit tesz. A törvények szerint a tárcavezető kezdeményezheti a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész leváltását.

A kormányoldal több meghatározó politikusa, de az ellenzéki Traian Băsescu volt államfő is Kövesi lemondását, vagy menesztését sürgette, amióta az alkotmánybíróság a DNA ellen ítélt. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök egyelőre csak annyit mondott, hogy az igazságügyi miniszternek a vezető ügyészek kiértékelésére vonatkozó álláspontja a „jóérzés határain belül helyezkedik el”, hiszen alkotmánysértésről van szó.