Eltörölték a honatyák speciális nyugdíját

Eltörölték a honatyák speciális nyugdíját
Ma a parlament együttes ülésén eltörölte a képviselők és szenátorok speciális nyugdíját, amelyet 2015-ben vezettek be a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára. A román politika kiszámíthatóságának, a pártok következetességének hiányával összhangban most ismét a PSD kezdeményezésére törtölték el a törvényhozóknak járó speciális nyugdíjat. A törvénymódosítást valamennyi párt megszavazta, egyedül az RMDSZ döntött úgy, hogy távol marad a szavazástól. A tegnapi döntés amennyiben valóban hatályba lép és nem bukik meg az alkotmánybíróságon - ahogyan történt már számos hasonló indítvánnyal -, nem oldja meg a speciális nyugdíjak kérdését, hiszen a törvényhozók extranyugdíja a szolgálati nyugdíjak alig 1,38 százalékát teszi ki. Ezért a parlament tegnapi szavazása egyelőre csak csepp a tengerben.

A 2015-ben megszavazott jogszabály szerint a honatyák már hat hónap mandátum után jogosultak a nyugdíjkiegészítő juttatásra. A kiegészítés értéke egy mandátum esetén 1550 lej, két mandátum után 3100 lej, három után 4600 lej. A PSD által beterjesztett indítvány nem vonatkozott a már kifizetésben levő extranyugdíjakra, de az USR-PLUS által beterjesztett módosítás segítségével végül ezeket is eltörölték. Ez utóbbi azonban egyben komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.

A  szavazáson 357 támogató voksot jegyeztek fel, ellenszavazat és tartózkodás nem volt. Az RMDSZ frakciói bejelentették a szavazás előtt, hogy nem fognak voksolni. Turos Lóránd szenátusi frakcióvezető kifejtette, hogy olcsó populizmus és demagógia, szemfényvesztés, ahogyan a román pártok cselekedtek. Az RMDSZ továbbra is azt szorgalmazza, hogy minden kategória esetében töröljék el ezt a juttatást. 

"Az RMDSZ az összes speciális nyugdíj egyidejű eltörlését szorgalmazza. Kizárólag a hozzájárulásos nyugdíjrendszert tudjuk támogatni, azonban ehhez arra van szükség, hogy a törvény betűje mindenkire egyformán vonatkozzon. A parlamenti képviselők és szenátorok szolgálati nyugdíja 1,38%-a az összes speciális nyugdíjnak, amelyek 74,09 %-át a bírák és ügyészek különnyugdíja teszi ki. Mindemellett vannak olyan helyzetek, amikor a speciális nyugdíj mellé fizetéshez is jutnak, sok esetben az államtól, így eljutnak a havi 70 ezer lej havi jövedelemig. Az RMDSZ nem tudja támogatni ezt az igazságtalan rendszert. Következetesen, ahogyan az elmúlt mandátumban is, most is azt kérjük, hogy teljesen töröljék a speciális nyugdíjakat minden kategória esetében" – érvelt Turos Lóránd, aki szerint ez az egész parlamenti procedúra szemfényvesztés, nem rendezi a nyugdíjak helyzetét, nem oldja meg a méltánytalan helyzeteket és nem csökkenti az állami költségvetésre nehezedő terhet.