Eltévedt három személy egy marhacsordával
Vissza

Eltévedt három személy egy marhacsordával

Három személyt keresnek pénteken a csendőrök és a hegyimentők a Szemenik-hegységben, miután csütörtök este eltévedtek s a hegyen, a szabad ég alatt éjszakáztak.

A Krassó-Szörény megyei csendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön 19:20 órakor értesítették őket; a három személy Borlovény településről indul el egy marhacsordával.

„A Szemeniken sűrű köd volt, emiatt úgy döntöttünk, hogy csak reggel kezdjük meg a keresést. Beszéltünk velük telefonon, jól voltak, de nem voltak viszonyítási pontjaik, nem tudtuk, hol lehetnek. Azt tanácsoltuk nekik, hogy éjszakára maradjanak egy tisztáson, ahol mobiljelük is volt” – nyilatkozta Marius Săndulescu csendőrségi szóvivő.

Elmondása szerint pénteken reggel az elveszett személyek találtak egy útjelző követ, így a hatóságok meg tudták állapítani, hogy hol vannak. Csendőrök és hegyimentők indultak arra kvadokkal, de mivel hegyvidéki környezet, körülbelül három órán át gyalogolni is fognak – mondta a szóvivő.

A három személy a Szemenik-hegység fennsíkjára tartott, ahová legelni szokták vinni a szarvasmarhákat.


EZ ÉRDEKELHETI
HŰHA ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Sporthírek röviden
A kormány a mandátumát kockáztatva akar ...
Mintagyűjtemény Kalotaszegről

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ