Elsőként jutott elődöntőbe a Kolozsvári U-BT

Elsőként jutott elődöntőbe a Kolozsvári U-BT
Szerdán este – elsőként a play-offban érdekelt csapatok közül – a Kolozsvári U-BT biztosította helyét a férfi kosárlabda Nemzeti Liga elődöntőjében. Mihai Silvăşan tanítványai a három győzelemig tartó párharc harmadik mérkőzésén is keményen megdolgoztak a győzelemért a kényelmetlen ellenfélnek bizonyuló Bukaresti Steaua otthonában, pedig a szünetben majdnem 10 ponttal vezettek. Talán éppen emiatt a folytatásban kiengedtek, a végén pedig így igen szorossá vált az összecsapás, amely után az edző a védelmet dicsérte, miközben a támadójáték hiányosságaira, a pontatlan dobásokra hívta fel a figyelmet. Ennek ellenére biztató, hogy az U-BT-nek három találkozó is elég volt a továbbjutáshoz, s remélhetőleg az elődöntőig hátralévő néhány napban kipihenik magukat annyira a játékosok, hogy az elődöntőben már a támadójátékra se lehessen panasz…

A küzdelmes első negyedben a csapatok felváltva vezetettek, majd amikor a játékrész vége felé a vendégek kezdtek meglépni (10:15), a bukarestiek edzője időkéréssel „zavarta meg” a kolozsvári gépezetet – így a negyed döntetlennel végződött.

E forgatókönyv megismétlődött a második felvonás elején is, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a time-out sem segített a házigazdákon: az U-BT 19:20-ról 20:29-re módosította az eredményt – s miután olykor már több mint 10 ponttal is vezetett – e kilencpontos előnyt szépen őrizte a negyed végét jelző dudaszóig.

Amint az várható volt, szünet után a házigazdák a gázpedálba tapostak, s viszonylag hamar sikerült felzárkózniuk (39:41). Mihai Silvăşan is kénytelen volt tehát időt kérni, ennek eredményeképpen elmaradt az egyenlítés, és a vendégek törékenynek mondható négy pontos előnnyel várták az utolsó negyedet. Abban a Steaua folyamatosan ott lihegett riválisa nyakában, többször mindössze egy pont volt a hátránya. Aztán a negyed közepén Kyndall Dykes szemfülesen elcsent egy labdát, meghiúsítva egy Steaua-támadást, majd rögtön utána beszórt egy triplát, így hirtelen ismét 6 pontra nőtt a kolozsváriak előnye (51:57). Ez komoly nyomás alá helyezte a házigazdákat, akik már nemigen tudtak lőtávolságon belül kerülni, s bár az utolsó perc elején 59:65-ről feljöttek 63:65-re, az izgalmasra sikeredett utolsó 30 másodperc taktikai csatájában illetve büntetőpárbajában nem tudtak már fordítani.

Végeredmény: • Bukaresti Steaua–Kolozsvári U-BT 66:69 (17:17, 12:21, 14:9, 23:22) – ezzel a párharcot 3–0-lal az U-BT nyerte. A kolozsvári pontszerzők: Kyndall Dykes 21, Darrin Ray Dorsey 13, Nana Freuda Foulland 9, Török Roland és Tony Bernard Easley Jr. 6–6, Jason Washburn 5, Andrei Calnicenco 4, Kuti Nándor-Levente 3, Alekszandar Raszics 2; játszott még: Vida Dávis; a keret tagja még: Andrei Sergiu Mureşan és Anders Abu Teir.

További eredmény: • Temesvári KK–Krajovai U MSC 78:90, ezzel összetettben az állás 2–1 a Krajova javára. A Nagyváradi ESK MSC–Piteşti-i Argeş BCMU és Nagyszebeni ESK–Bukaresti Dinamó Ştiinţa párharcok harmadik összecsapását csütörtökön játsszák.