Elsőáldoztak a monostori gyülekezet és piarista templom fiataljai

Elsőáldoztak a monostori gyülekezet  és piarista templom fiataljai
A kolozsvári monostori egyházközség tagjai közül kilenc lány és nyolc fiú fogadta lelkébe Jézus Krisztust első szentáldozásában vasárnap. A Kálvária zöldövezetében álló kolozsmonostori, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt apátsági templomban celebrált ünnepi szentmisén Kádár István hangsúlyozta az elsőáldozóknak: Jézus nálatok marad, bátran beszélgessetek vele. Fontos, hogy gyakran jöjjetek áldozni, elsősorban vasárnaponként és ünnepnapokon.

FODOR GYÖRGY

Ne feledjétek, hogy Jézus veletek van mindig! Otthon is, az iskolában is, az utcán is. Minden élethelyzetben látszódjon meg rajtatok, hogy az Üdvözítő van a szívetekben – nyomatékosította a plébános. Ugyanakkor felhívta a gyermekek figyelmét arra, hogy az a személy járul gyümölcsözően a szentáldozáshoz, aki szeretne egyesülni Krisztussal, aki szeretné eltanulni Jézus halálig tartó szeretetét és vágyik arra, hogy megvalósuljon az egység az emberek között. A szentmise végén a szülők a templomkertben szeretetvendégségben részesítették a nagyszámú jelenlevőket.  
Ugyancsak május 28-án a kolozsvári piarista templom római katolikus román közösségének 13 ifjú tagja – közülük többen vegyes, azaz román és magyar, illetve katolikus és más vallású családokból származó gyermekek – egyesült először az Oltáriszentségben a feltámadott Krisztussal. Őket Veres Stelian lelkész és Homa Ildikó szociális testvér, valamint Geréd István kántor készítette fel keresztény életük ezen központi eseményére. – Az Eukarisztiában nem mi vesszük magunkhoz Jézust, hanem ő vesz magához minket, ő alakít önmagává minket – ha hagyjuk. Minél jobban, mélyebben egyesülünk vele, annál teljesebben válunk eggyé egymással, embertársainkkal is – pontosította Veres Stelian.
Az elsőáldozás azért számít örömteli eseménynek, mert ezek a fiatalok megvallják és őrzik a jövő Európájának keresztény gyökereit.