Első alkalommal meneteltek Erdélyben az LGBT közösség tagjai (VIDEÓRIPORTTAL)

Első alkalommal meneteltek Erdélyben az LGBT közösség tagjai (VIDEÓRIPORTTAL)
Többszöri kérvényezés után az LGBT közösség képviselői megkapták az engedélyeket a Kolozsvár Polgármesteri Hivataltól az első erdélyi Pride megtartásához. Szombat délelőtt a Donát negyedben közel 800 személy menetelt az LGBT közösség tagjainak jogaiért. A menetet követően az Új Jobboldal párt ellentüntetésére került sor, ők az azonos neműek közti házasság legalizálása ellen tiltakoztak, a hagyományos családi, keresztény értékek nevében. A két akció nem zajlott konfliktusmentesen.

Úgy zajlott az első ClujPride, ahogy szervezők megálmodták: csendben, problémamentesen, konfliktusra az ellentüntetésen került sor. Az első erdélyi ClujPride célja a szolidaritás és a párbeszéd promoválása, ezért is hangsúlyozták a szervezők: ez menet és nem parádé, a közösség tagjai a jogaikért vonulnak fel, és nem szexuális orientációjukat ünneplik, ünnepeltetik. A Pride-on megközelítőleg 800 embert vett részt, az LGBT (leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű) közösség tagjai, illetve támogatói.

A Pride szervezői elmondták, két hét kellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak, míg engedélyt adott a felvonulásra, az eseményt végül egy félreeső helyen, a Donát negyedi Garibaldi híd és a Grand Hotel Napoca közötti útszakaszon, a járdán menetelve szervezhették meg.

A menetet 10 órai kezdettel hirdették, ám ebben az időpontban a sajtó nagyobb létszámban volt jelen, mint a résztvevők. Az érkezőknek a szervezők #spunedrept, #mondmegőszintén feliratú fehér pólókat, szivárványos zászlókat, illetve szórólapokat osztogattak, amelyben részletezték az esemény menetét.

Az érkezőket az új Sportcsarnok melletti átjáróknál várta tiltakozóknak egy kisebb csoportja, akik közül többen részt vettek később az ellentüntetésen is, amely egy órakor kezdődött az Bocskai/Avram Iancu téren. Ők is fehér pólóban jelentek meg, viszont az említett hashtagek helyett a homófob felirat virított pólóikon. A néhány főből álló csoport szóban inzultálta az érkezőket, majd a menet indulását követően a Szamos másik oldaláról kiabáltak át az összegyűlt tömegnek. Ezt a kis csoportot is - a menetelőkhöz hasonlóan  - rendőrők, csendőrök tucatjai kísérték.

A meneten hazaiak és külföldiek egyaránt részt vettek, minden korosztály képviseltette magát, heteroszexuálisok is nagy számban jelen voltak. „Az én testem fölött én rendelkezem!”, „Nyugodtabban alszol, ha elveszed mástól, hogy családja legyen?”, „Azt szeretnénk, ha hagynátok, hogy szeressünk, és békésen élhessünk Romániában!” feliratú táblákkal, a Pride-ok jelképévé vált hosszú szivárványzászlókkal vonult a tömeg, csendesen.

A felvonulás végén a szervezők felhívták a figyelmet: senki ne menjen egyedül haza, javasolják, hogy leglább 2-3 fős csoportokban hagyják el a helyszínt, ha valaki egyedül lenne, értesítse a szervezőket. Emellett felkérték a résztvevőket, minden az LGBT közösséghez kapcsolható szimbólumot tegyenek el olyan helyre, ahol nem látszik, illetve a fehér pólókat is cseréljék le.

Andra Camelia Cordoş aktivista elmondta: az LGBT közösség tagjai még nincsenek biztonságban a kolozsvári utcákon, publikus térben. A menet célja az egyenlő jogok, tisztelet kivívása, a publikus terekre való igény kifejezése, amelyet csak úgy érhetnek el, ha láthatóvá válnak, kilépnek az árnyékból. A szervezők szerint az összegyűlt tömeg történelmet írt, és a jelenlevők mindegyike nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.

A felvonuláson részt vett Adrian Dohotaru  USR-s képviselő, illetve Eckstein-Kovács Péter, aki úgy vélekedett: szégyen, hogy ezt nem a főtéren szervezhették meg.

 (Kiss Olivér videóriportja)Ellentüntetés: Romániában nem létezhet olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll

A „normális”, „hagyományos” családot promováló ellentüntetést is szerveztek ma délben, az LGBT közösség menetét követően. A Marșul pentru normalitate eseményt az Új Jobboldal, Partidul România Unită és Nagy Románia pártok tagja szervezték a Bocskai/Avram Iancu téren, a tüntetés a homoszexuálitás ellen irányult, a hagyományos családi értékeket népszerűsítette.

A tüntetést egy ima elmondásával kezdték, majd az első felszólaló kiemelte a keresztény értékek megtartartásának fontosságát, illetve azt, hogy nem létezik, és nem is létezhet Romániában olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll. A felszólaló szerint az LGBT közösség felvonulása szerinte obszcén.

A tüntetésen megjelent egy fiatal lány, az LGBT közösség felvonulásán használt fehér pólóban, aki elmondta, véleménye szerint a másik menetben nem volt semmi obszcén. A lányt végül a helyszínen levő csendőrök vitték el, mivel megszakította, megzavarta az Új Jobboldal eseményét. A ClujPride egyesület a Facebook oldalán jelezte, már elmentek a lányért a rendőrségre és az egyesület ügyvédjét is értesítették.

A Pride-menet egyik tagja tiltakozik a jobbosok tüntetésén. Később kiderült, Oana Mardare színésznőről, egy kolozsvári független színtársulat tagjáról van szó, akinek – bevallása szerint – annyi volt a bűne, hogy nem hallgatta szó nélkül végig mindazt, ami a jobbosok tüntetésén elhangzott. 

„A törvényt nem azok számára hozták létre, akik pszichológiai betegségben szenvednek. A homoszexualitás pszichológiai betegség, ezt a pszichológusok a 70-es években megállapították. Ezt követően a homoszexualitást, mint alternatív életformát könyvelték el” – hangzott el később a tüntetésen.

A három millió aláírás bizonyítja, Románia többsége hogyan vélekedik a homoszexualitásról, véghez fogják vinni az alkotmánymódosítást, hiszen ez az, amit az ország lakosságának nagyobb része akar, nem fogják elfogadni, hogy egy kisebbség határozza meg, hogyan épülhet fel egy család – mondta még el az Új Jobboldal egyik tagja.

Ionescu: az LGBT közösség gyáva, obszcén társaság

Tudor Ionescu, az Új Jobboldal Párt elnöke is jelen volt a tüntetésen, ahol kiemelte: őt nem érdekli, hogy a homoszexuálisok otthon mit csinálnak, de az utcán, köztereken szexuális orientációjukat nem mutathatják ki. Számára az LGBT közösség felvonulása Kolozsváron elfogadhatatlan, Emil Boc polgármester pedig véleménye szerint, gyenge, amiért engedett a közösség kérésének. A pártelnök az LGBT közösséget a gyáva jelzővel illette, amiért eddig mindig meglapulva élt, és Romániában nem álltak ki saját jogaikért.