Élre ugrott a Kolozsvári U-BT

Élre ugrott a Kolozsvári U-BT
A férfi kosárlabda Nemzeti Liga 9. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap este a Kolozsvári U-BT győzni tudott Galacon, ezzel, kihasználva a korábbi listavezető Piteşti-i Argeş botlását, százszázalékos mérleggel a tabella első helyére lépett.

A hét közepén a Bajnokok Ligájában – kétszeri hosszabbítás után – aratott fárasztó győzelem, valamint a hosszú kiszállás miatt Mihai Silvăşan saját bevallása szerint kicsit tartott a Galaci MSC elleni találkozótól, ám az általa irányított gárda megmutatta, hogy képes összeszedni magát és a játékra figyelni még ilyen körülmények között is. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a szokásosnál lassabban lendült játékba, így a tabellán utolsó helyezett, a szezonban nyeretlen hazaiak az első negyedben tudták tartani a lépést a címvédővel, sőt néhány percig vezettek is.

A második negyedben az U-BT aztán lassan átvette az irányítást, előnye 10 pont fölé kúszott, de nem tudta végleg lerázni a riválist, amely csak a harmadik játékrész végén adta be a derekát. A végén aztán Silvăşan azt is megengedte magának, hogy a teljes kispadot megforgassa, így hosszú idő után néhány percnyi játéklehetőséget kapott a sérüléséből lábadozó Kuti Nándor Levente is.

Végeredmény: • Galaci MSC–Kolozsvári U-BT 76:93 (22:22, 15:26, 23:27, 16:18) – a kolozsvári pontszerzők: Elijah Jarrod Stewart 18, Karel Guzman Abreu 16, Patrick Neal Richard II. 12, Andrija Sztipanovics 10, Sztefan Bircsevics és Luca Andrei Colceag 9–9, Dustin Vidal Morgan Hogue 8, David Călin Lăpuşte 3, Ştefan Grasu 5, Brandon Robert Brown 2; Kuti Nándor Levente 1; játszott még: Alexandru Ştefan Paşca. A házigazdáktól az amerikai Kareem Brewton volt a legeredményesebb 20 ponttal.

További eredmények, férfi kosárlabda Nemzeti Liga, 9. forduló: • Konstancai Athletic Neptun–Bukaresti Steaua 107:111 • Ploieşti-i Petrolul MSC–Krajovai U MSC 77:96 • Foksányi MSC–Nagyváradi MSC ESK 59:75 • Piteşti-i Argeş–Voluntari-i SK 73:83 • Csíkszeredai VSKC–Bukaresti Dinamó 84:74 • Nagyszebeni ESK–Temesvári MSC OMHA 80:79 • Bukaresti Rapid–Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i MSC 77:78. A tabella élmezőnye: 1. U-BT 16 pont/8 mérkőzés, 2. Piteşti 16/9, 3. Krajova 15/9, 4. Konstanca 14/9; további hat csapatnak van 13 pontja.

A bajnokságban kisebb szünet következik, a bosnyák–román Dragan Petricevics szövetségi kapitány vezette román válogatott ugyanis 28-án Luxemburgba látogat a 2025-ös Európa-bajnokság előselejtezőinek első csoportmérkőzésére – a válogatottba az U-BT-ből Luca Colceag és Ştefan Grasu kapott meghívót. Az U-BT legközelebb, a 10. fordulóban, december 4-én a Bukaresti Rapid együttesét fogadja.