Elosztották Párizs és Los Angeles között az olimpiákat

Hét év múlva, 2024-ben Párizs, majd négy esztendővel később, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntése nyomán.

A szervezet a limai teljes ülésén a már nyáron eldőlt forgatókönyvet hagyta jóvá: a július végi megállapodás alapján a 2024-es játékokért csak a francia főváros, a négy évvel későbbi olimpiáért pedig a kaliforniai metropolisz maradt versenyben.

A NOB-tagoknak a két város 25–25 perces prezentációja után arra a kérdésre kellett nyílt szavazással válaszolniuk, hogy jóváhagyják-e a NOB, Párizs és Los Angeles között született megállapodást. Ezt a jelenlévők egyhangú döntéssel fogadták el, így a francia főváros 1900 és 1924, míg az amerikai nagyváros 1932-ben és 1984 után harmadszor lesz házigazda.

A pályázat eredetileg – ahogy korábban is szinte mindig – a soron következő olimpia megrendezésére szólt, de miután az érdeklődők, illetve jelentkezők közül menet közben Boston, Hamburg, Róma, majd Budapest is visszalépett, így csak két jelölt maradt, felvetődött, hogy a limai kongresszuson a 2028-as játékok rendezési jogát is ítéljék oda.

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele volt, hogy a három fél – a két város és a NOB – megegyezzen. Eredetileg Párizs és Los Angeles is ragaszkodott a 2024-es rendezéshez, de utóbbi később hajlandónak mutatkozott a négy évvel későbbi játékok lebonyolítására is.

Az erről szóló megállapodást a NOB és Los Angeles július 31-én jelentette be, az egyezség részét képezi, hogy a szervezet 2 milliárd dollárral járul hozzá a 2028-as rendezéshez. A NOB hosszú távú támogatásából az amerikai nagyváros többek között utánpótlásprogramot működtet. Ezzel megnyílt az út Párizs előtt a 2024-es játékok vendégül látására. A francia főváros 1,5 milliárd eurós támogatásra számíthat.

A NOB történetében másodszor fordult elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentettek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda – így a friss döntéssel éppen száz év elteltével rendezhet ismét nyári olimpiát –, ugyanakkor sikertelenül pályázott az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angelesben 1932-ben és 1984-ben rendeztek olimpiai versenyeket. Az Egyesült Államokban legutóbb – Atlantában – 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.