Előrefelé élek

Villámvignetták

Előrefelé élek
Másokon egyszerűen látszott, hogy minden helyzetben tudnak elegánsan viselkedni. És nemcsak elegánsan, emberien is, bár ez a kettő egybeesik egy ilyen pillanatban. Természetesen fogtak kezet Epricsekkel, vagy velem, ha az ő rokonságában-baráti körében voltunk. Az egyik elegáns még egy mondatot is ajándékozott nekem: „csak előrefelé lehet élni, Péter”. Gyógyító mondat volt, holott persze hátrafelé is élünk.

Teljesen megváltoztam. Ha valaki 2014 előtt azt mondja,  hogy hetente buszozni fogok, és oda se nézek, hogy milyen stoppal jövök, a szemébe röhögök. Valóságos gyötrelmet jelentett Vásárhelyre jönnöm Kolozsvárról a Rocadával, folyton barátokat kerestem, akik ezen az útvonalon jönnek-mennek, szentségeltem, ha mégis buszra kényszerültem. Most viszont az esetek 90 százalékában ismeretlenekkel utazom, városok határában intem le a kocsikat, benzinkutaknál várakozom, és csak úgy hüledezem.

Korábban gyötört a bűntudat, ha nem értem el minden kulturális eseményre, most csak arra megyek el, ami igazán megérint. Epricsek azzal is megszoktatott, hogy ha kedvünk támad, vendéglőben ebédelünk, és ennek valóban nagyon jó a hangulata, egészen másként várjuk a délutánt.

Abból a nehézkes emberből, aki voltam, egy kissé kevésbé nehézkes emberré váltam, bár a bőrömből természetesen nem bújhattam ki. Abból az emberből, aki a világ fájdalmát cipelte a vállán, szemernyivel őszintébb pozőr lett. Aki netán gyanakszik, annak mondom, hogy nem magamat dicsérem.