Élőben követhetjük egy aszteroida eltérítését

Élőben követhetjük egy aszteroida eltérítését
Nem mindennapi élményben lesz része azoknak, akik hétfőről keddre virradóra nyomon követik az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala által élő adásban közvetített aszteroida-eltérítést.

A Román Űrügynökség (ROSA) tájékoztatása szerint szeptember 26-án élőben közvetítik a rendkívüli eseményt, amelyben Románia is részt vesz.

„Szeptember 26-án az emberiség eltérít egy aszteroidát. Egy űrszonda összeütközik egy aszteroidával egy ellenőrzött ütközés során. Ez az első nemzetközi kísérlet egy aszteroida pályájának eltérítésére, és ezzel tesztelik az emberiségnek az aszteroidákkal szembeni védekezési kapacitását. Az akció része a nemzetközi AIDA (Asteroid Impact and Deflection Assessment, azaz Aszteroida Becsapódási és Eltérítési Felmérés) bolygóvédelmi missziónak” - olvasható az űrügynökség sajtóközleményében.

Az akció két részből áll: az amerikai DART (Double Asteroid Redirection Test, azaz Dupla Aszteroida Eltérítés Teszt) aszteroida-eltérítő űrszonda 2022. szeptember 26-án ellenőrzött, a Földre veszélytelen körülmények között becsapódik az aszteroidába, majd ezt követően az Európai Űrügynökség (ESA) HÉRA missziója megfigyeli, hogy az eltérítés sikeres volt-e, és rögzíti ugyanakkor az égitest felszínén bekövetkező változásokat.

Részletek itt.