Élő közvetítéseket nézhetünk továbbra is

A koronavírus terjedése miatt hozott járványügyi intézkedések nyomán számos előadást, koncertet és egyéb kulturális rendezvényt voltak kénytelenek elhalasztani/felfüggeszteni a különböző művészeti intézmények.

Elsőnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közvetítette élőben Facebook-oldalán a Keresztes Attila rendezte Sirály című előadásukat, amelyet a színészek közönség nélkül játszottak március 12-én, csütörtökön este, a közvetítést többezren követték a világ minden tájáról, és számos üzenetet küldtek a nézők, köszönetet mondva a lehetőségért.

Sok intézmény követi a példát, az alábbiakban ezekből ajánlunk olvasóinknak.

Március 15.

18:00 (romániai idő szerint) – A Budapesti Fesztiválzenekar Vasárnapi Kamarazene című koncertje itt követhető: www.bfz.hu

20:00 (romániai idő) – A Vígszínház Facebook-oldalán élőben lehet majd megnézni Vecsei H. Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadását, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

22:00 (romániai idő) – Erkel Bánk bán című operáját közvetíti az M5 az Operából, felvételről, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Március 17.

20:00 (romániai idő) – A velencei kalmárt közvetíti Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.

22:00 (romániai idő) – A Katona József Színház Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél című előadását közvetíti az M5 csatorna felvételről.  

Március 20.

20:00 (romániai idő) – Csehov: Meggyeskert. A bemutatót Facebook-oldalán közvetíti a kaposvári Csiky Gergely Színház.

Március 23.

20:00 (romániai idő) – A Nézőművészeti Kft. Facebook-csatornáján élőben látható A kézmosás fontosságáról.

Március 24.

20:30 (romániai idő) – A Szent Efrém Férfikar megtartja koncertjét a BMC-ben Bartók Béla születésnapjának előestéjén. Az előadást az együttes Facebook-oldalán lehet követni.

Megalakult az Első Magyar Karantén-színház

„Vigyázzunk egymásra, de a show-nak folytatódnia kell!” – ezzel a gondolattal indult útjára az Első Magyar Karantén-színház Budapesten. A helyszínül szolgáló TRIP Hajó bárként funkcionál, de koncerteknek, felnőtt és gyerekelőadásoknak is otthont ad. A kezdeményezés célja, hogy a koronavírus következtében történő színházbezárások ellenére is kiszolgálhassák az emberek kultúra-igényét. A fellépő színészek, zenészek, előadóművészek ingyen vállalják a szereplést a karantén-színházban. A TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonról, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei az előadásoknak. Az Első Magyar Karantén-színház nyitóelőadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn, romániai idő szerint 20 órától láthat a közönség a TRIP Budapest Facebook-oldalán.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Betegség miatt elmarad Ács János világhírű karmester április 27-i, csütörtöki kolozsvári koncertje, amelynek a Szent Mihály-templom adott volna otthont – közölték szerda délután szerkesztőségünkkel a szervezők.
KultSzínTér