Elmarasztalta Romániát a Kövesi-ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság (FRISSÍTVE)
Vissza

Elmarasztalta Romániát a Kövesi-ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság (FRISSÍTVE)

Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az időközben európai főügyésszé választott Laura Codruta Kövesi ügyében, aki a román korrupcióellenes főügyészi tisztségből 2018 nyarán történt leváltása miatt emelt panaszt Strasbourgban.

A kedden közzétett, egyhangúan hozott ítélet szerint sérült Kövesi tisztességes tárgyaláshoz való joga, amikor az alkotmánybíróság döntésének eleget téve az államfő felmentette őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről. A volt főügyész kifogásolta: az alkotmánybíróság anélkül hozott megfellebbezhetetlen határozatot leváltása ügyében, hogy beidézte volna, és lehetőséget biztosított volna számára a védekezésre.

A végzés megállapítja: Románia megsértette a főügyész véleménynyilvánítási szabadságát is, Kövesit ugyanis azért mentették fel, mert bírálta a korrupció büntetésével kapcsolatos törvénymódosításokat. A főügyésznek éppenséggel munkaköri feladata volt, hogy véleményt nyilvánítson a korrupcióellenes büntetőjog módosításáról, de a jelek szerint Kövesi idő előtti felmentése az igazságszolgáltatás függetlenségét féltő bírák és ügyészek elhallgattatását célozta - állapítja meg az EJEB.

Kövesi nem kért kártérítést, de a strasbourgi döntést a román hatóságoknak figyelembe kell venniük, ha újabb ügyészségi vezetőt mentenének fel mandátuma lejárta előtt.

Klaus Iohannis szerint nem maradhat következmények nélkül az elmarasztalás Kövesi ügyében nem maradhat következmények nélkül, és felszólította az alkotmánybíróságot (CCR), hogy vizsgálja felül azt a 2018-ban hozott döntését. Véleménye szerint az EJEB döntése nyomán semmivé foszlott az alkotmánybíróság - korábbi vitatható határozatai miatt amúgy is megtépázott - hitele, és elkerülhetetlenné vált a CCR működésének felülvizsgálatát is magában foglaló alkotmányos reform.

Megjegyezte: a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása idején három éven keresztül az igazságszolgáltatás szétzilálásán munkálkodott olyan büntetőjogi törvénymódosítások által, amelyek a bűnözőket védték a tisztességes emberekkel szemben.

Ludovic Orban kormányfő nyilakozatában sürgette, hogy a CCR ismerje el nyilatkozatban és hivatalos formában is vétkét.

"Romániának hiteles alkotmánybíróságra van szüksége, nem olyan egyénekre, akik a PSD cinkosai. A PSD tehet arról, hogy Romániát meg nem érdemelt módon sarokba állította az EJEB. Azoknak a szociáldemokratáknak, akik Liviu Dragnea volt PSD-elnök ügyét szolgálva a jogállam és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen harcoltak, távozniuk kell a közéletből" - jelentette ki.

Az igazságügyi tárca kedden közleményben jelezte: javasolni fogja, hogy Románia hívja vissza a Velencei Bizottságból Tudorel Toader alkotmányjogászt, aki 2018-ban igazságügyi miniszterként kezdeményezte és - a CCR határozata révén - az államfőnél is kikényszerítette a DNA-főügyész leváltását.

Valer Dorneanu, a CCR elnöke, volt szociáldemokrata házelnök szerint az EJEB döntése nem a román alkotmánybíróságot bírálja, Ludovic Orban pedig már egy éve azt hajtogatja, hogy a taláros testület tagjai lejáratták magukat. A politikusokat semmi sem akadályozza meg abban, hogy módosítsák az alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt - jegyezte meg Dorneanu.
    

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TIFF 2020: román filmpremierek éve
Áder János az ukrán és a román elnökhöz ...
Holnaptól lehet iratkozni a Sapientia ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ