Elkezdődtek a Györgyfalvi Falunapok

Elkezdődtek a Györgyfalvi Falunapok

Lovas-zenés díszfelvonulással kezdődtek ma délután a Györgyfalvi Falunapok. Ezt követően az ünnepi megnyitón Marosán Csaba színművész köszöntötte a résztvevőket és ismertette a műsort. Costea Gabriel polgármester megnyitó beszédében kifejtette, boldogan tett eleget a meghívásnak és gratulált a szervezőknek. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a feleki önkormányzat ezután méginkább részt vesz a rendezvény támogatásában.

Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnök-helyettese testvérekként és barátokként köszöntötte a györgyfalviakat. Antal Csaba református lelkipásztor imádságban kért áldást a rendezvényre. Fábián László katolikus plébános a közös ima azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy használják ki ezt a pár napot a találkozásra, egymásra figyelésre és örvendezésre. A megnyitót követően színpadra léptek a néptánccsoportok, majd tombolasorsolás és táncház zárta az első napot. 

 

Fotó: Antal Enikő