Elkezdődött az iratkozás az állami középiskolákba
Vissza

Elkezdődött az iratkozás az állami középiskolákba

Június 29-étől, péntektől július 3-áig, vagyis keddig tölthetik ki a nyolcadik osztályt végzettek szüleikkel, osztályfőnökeik segítségével a középiskolai beiratkozáshoz szükséges űrlapokat – közölte az oktatási minisztérium.

Ugyanazt kell tenniük azoknak is, akik más megye középiskolájában szeretnék folytatni tanulmányaikat, mint ahol eddig tanultak.

A jelentkezők és a szülők június 30. és július 4. között ellenőrizhetik és javíthatják az online adatbázisban az esetleges hibákat.

„Az oktatási minisztérium azt tanácsolja, hogy az űrlapon elégséges számú opciót jelöljenek be, elkerülve így a kellemetlen helyzeteket. Elégséges hely van az állami középiskolákban az összes jelölt elosztásához, az egyetlen feltétel a realista opciók bejelölése” – hívja fel a figyelmet közleményében a tanügyi tárca.

Az eredményeket július 9-én teszik ki az edu.ro portálon, illetve azokban a középiskolákban, ahol az illető diákok folytathatják tanulmányaikat. Ezzel egyidőben közzéteszik a be nem töltött helyeket is.

A felvett diákok július 10–13. között iratkozhatnak be.

Július 16–18. között a megyei felvételi bizottság megvizsgálja a felmerült különleges eseteket. A felvételi második szakasza szeptember 7-én lesz.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Börtönbüntetésre ítéltek több ...
A testet, lelket, közösséget fejlesztő ...
Jövő hét elejére elkészül az egyesülés ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ