Elkezdődött a szélmalomharc a kolozsvári utcák felszabadításáért

Tegnaptól ismét elszállítják a tilosban parkoló autókat

Elkezdődött a szélmalomharc a  kolozsvári utcák felszabadításáért
Amint azt előzetesen a polgármesteri hivatal beharangozta, február 9-én, azaz tegnap kezdte el ismét elszállítani a helyi közterület-fenntartó vállalat (RADP) a tilosban parkoló, ezzel a forgalmat akadályozó személygépkocsikat. A háború – vagy inkább szélmalomharc? – nem lesz könnyű, hiszen az RADP-nek mindössze két ilyen, autók elszállítására alkalmas platformos teherautója van. Az utóbbi bő másfél év alatt pedig, amíg a személygépkocsikat tilos volt elemelni, az autóvezetők igencsak „elkanászosodtak”. Ennek ellenére a városháza alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség vezetője bizakodó, és reméli, hogy két hónap alatt sikerül rászoktatni a kolozsváriakat a szabályos parkolásra. Ebben természetesen nagy szerepe van annak, hogy egy-egy elszállított autó visszaszerzése 547 lejbe kerül, így egyáltalán nem olcsó mulatság. A helyi önkormányzat egyébként a közeljövőben további platformos teherautók vásárlását tervezi.

Bár egyesek arra tippeltek, hogy elsőként a Széchenyi/M. Viteazul tér környékén fognak rendet tenni a közterületfenntartó-vállalat (RADP) és városháza hatáskörébe tartozó helyi rendőrség alkalmazottai, az első autókat nem onnan, hanem a Iuliu Haţieganu utcából vitték el. Tegyük hozzá: nem véletlenül, ugyanis a főútról a Mikó/Clinicilor utcai kórházakhoz vezető utcácska mentőknek fenntartott forgalmi sávja állandóan foglalt, így a mentősök nem egyszer panaszkodtak már arra, hogy ott értékes perceket veszítenek, ami akár a páciensek életébe kerülhet.
Az első autót egyébként reggel negyed 9-kor szállították el, s bár a városháza sajtóosztálya erről képeket is küldött a helyi sajtónak, később arról már nem számoltak be, hogy összesen hány sofőr „bánta” szabálytalan parkolását a nap folyamán. Egyes sajtóinformációk szerint délután fél 5-ig 11 autó érkezett a RADP Szamosfalvi úti telepére – immár őrzött parkolójába –, elsősorban a Mikó utca és a Béke/L. Blaga tér környékéről szedték össze őket.  
Mint ismeretes, a tilosban parkoló autók elszállításának helyi vonatkozásait a 2017/21-es helyi tanácsi határozat szabályozza, amely 547 lejes árban (áfával együtt) szabta a meg a „váltságdíjat” – ezen felül további 43 lejt kell fizetni minden további napért, amit a jármű a RADP említett parkolójában tölt. Amennyiben az autó tulajdonosa még az elszállítás előtt visszaérkezik járművéhez, úgy 294 lejjel „megússza”.Marcel Bonţidean, a helyi rendőrség vezetője egy román lapnak nemrég kifejtette, hogy a RADP tulajdonában lévő platformos teherautó nem fogja bírni „szusszal” a tilosban parkolók elszállítását, de hozzátette: reméli, két hónap elég lesz arra, hogy tudatosuljon az emberekben az elszállítás „veszélye”, és jobban odafigyelnek majd arra, hol hagyják autóikat. Hozzátette: azt követően elsősorban azok fognak munkát adni a speciális járműveknek, akik más településről érkeznek, és nincsenek tisztában a szabályokkal.
A januárban életbe lépett új törvénykezés szerint valamennyi olyan esetben elszállíthatóak a járművek, amikor tilosban parkolnak illetve akadályozzák a forgalmat, legyen az autós, kerékpáros vagy gyalogosforgalom. Kolozsváron elsősorban a kimondott belvárosban, továbbá buszmegállókban, körforgalmakban, útkereszteződésekben és gyalogátkelőkön hagyott autókra fognak „vadászni”, és rossz hír az ilyen szabálytalanságokat elkövetőknek, hogy a városháza már meghirdette a közbeszerzések elektromos rendszerén (SEAP) azt a licitet, amellyel további két platformos járművet vásárolna valamivel több mint 1 millió lejért, ugyancsak a tilosban parkoló autók elszállítására. A versenytárgyalásra egyébként a dokumentum szerint március 9-ig várják az ajánlatokat, és a nyertestől azt várják, hogy a szerződés megkötésétől számított 6 hónapon belül leszállítsák a speciális járműveket.