Elhunyt volt kollégánk, Szabó Csaba újságíró
Vissza

Elhunyt volt kollégánk, Szabó Csaba újságíró

Ritka ember volt, olyan ritka, mint a fehér holló. Olyan, akinek mindig volt egy jó szava, akitől tanulni lehetett, aki mindig tenni akart, segíteni, aki mindig nyüzsgött. Felsorolni is nehéz tevékenységeinek sorát, s azután sem tudott megállni, hogy a szíve több ízben jelezte: ideje lenne lassítani. De nem tudott kisebb lánggal égni. Lelkesedése, merész, olykor már-már „őrült” ötletei, szókimondása miatt persze nem mindenkinek volt a kedvence, pedig csupán a nemzetszeretete, közösségnevelő munkája vezérelte. A szórványmagyarság megmaradása miatti aggódás, a könyvek szeretete, a román-magyar együttélés jobbá tétele. Ötleteit nem mindig értettük. Most pedig azt nem értjük, miért kellett ilyen korán, 56 évesen, ilyen érthetetlen körülmények között távozzon közülünk. Csaba, hiányozni fogsz!

Szabó Csaba 1965-ben született Kolozsváron, majd a Brassai Sámuel Ipari Líceumban érettségizett 1983-ban; 1986-ban elkezdett lírai hangvetélű riportokat közölni az Igazságban, és beiratkozott a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre, ahol 1991-ben biológia–mezőgazdaság szakon szerzett oklevelet. Ezt követően Jegenyén tanároskodott, közben a környék növényvilágát kutatta. 1993-ban került a Szabadság napilaphoz, ahol 2005-ig tevékenykedett szerkesztőként, ő indította el 1996-ban a Bonifácz ifjúsági mellékletet, amelyért MÚRE-díjban részesült. Kiemelten foglalkoztatta a vidék, a megmaradásért küzdő szórványmagyarság élete, mindennapja, sorsa. Közben 1999-től külső munkatársként bedolgozott a Kolozsvári Televízió Kisebbségi szerkesztőségének, amelynek aztán 2005-től 2020-ig belső munkatársa volt. 2008-ban elnyerte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját. Tévésként is a terepmunka, a szórvány érdekelte, az lett a szíve csücske. Limes című sorozatával hosszú éveken át járta Erdély különböző tájait, sajátos, nemegyszer bohém stílusa összetéveszthetetlen. Riportjai mind az írott, mind az audiovizuális sajtóban egyedien színesek, figyelemfelkeltők.

Az 1990-es évek végén több történelmi témájú kisregénye jelent meg: Az egri hullócsillagok: regényes nyomozás Mohácstól Kolozsvárig; Tátorján szél, Fűkirályok; később ezeket követte a Gertrudis vére, majd a Jó Sándor margarétái és egy Xantus János emlékére Ambrus Attilával közösen írt riportkötet. Emellett számos lapban közölt cikkeket.

Létrehozta a Világhírnév kiadót, majd a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, nem utolsó sorban a Corbii albi román nyelvű portált a román–magyar párbeszéd szorgalmazására, a kölcsönös megismerés, a békés együttélés és kölcsönös tisztelet elősegítésére. A Fehér Holló újságíró-sorozatban megjelent médiapróza-kötetekkel bejárta Erdélyt és nemcsak, közben kerekasztal-beszélgetéseket szervezett média tematikában. Úgy vélte, hogy a „könyvelés-tipusú” újságírás térnyerésével egyre fontosabb szerep hárul a független, kreatív publicistákra, hogy a terepre járó riporter pótolhatatlan.

Mivel szívügye volt a szórvány, számos hosszabb-rövidebb életű „mozgalmat” – Szórványzeppelin, Szórványtengely – alapított ennek támogatására, illetve annak érdekében, hogy az elmagányosodó közösségek közötti kapcsolatokat erősítse. Amerikai útja során, 2012-ben a New York és Washington környéki magyaroknak tartott előadást az erdélyi szórványvilág mindennapjairól, majd adományokból  Őrhely-díjat hozott létre a szórványban közösségépítő munkát végzők támogatására. „Mindenben, és feltételek nélkül támogatni kell őket” – magyarázta közönségének.

Riportútjai során nem egyszer tapasztalta, milyen keveset tudnak a románok a magyarokról. Ezért is hozta létre a román–magyar kapcsolatok portálját, a már említett Corbii Albi (Fehér Holló) portált. A könyvek és az irodalom iránti szeretete adta az ötletet, hogy elkezdje a magyar irodalom népszerűsítését a román olvasók körében. Magyar–román, illetve román–magyar fordításköteteket kezdett gyűjteni, ennek folytatásaként megnyitotta a Fehér Holló Román-Magyar Küldőkönyvtárat, amellyel célja szintén az volt, hogy megismertesse a román tömegekkel a magyar irodalmat. A Jászvásárra, Krajovára, Konstancára, Szlatinára stb. kiküldött könyvek az olvasónál maradtak, magyar könyvjelzőként a román polcokon.

Továbbra is folytatta rendezvényszervező tevékenységét, a Fehér Hollók eseményein román és magyar iskolások közösen szavaltak – a románok magyar költők románra fordított verseit és fordítva. „Egzotikus” könyvbemutatókkal színesített kerekasztal-beszélgetéseket szervezett, ösztöndíjat alapított: a hollók havi 100 euróval támogattak egyetemistákat, iskolásokat, hogy szülővárosuk magyarságának sikeres mindennapjairól román nyelven cikkezzenek. A Médiaklub kiadta a román nyelvű Magyarságtörténet, amelyet személyesen vitt el még Kisinyovba is – az Erdélyben akkor már „jól ismert” egyórás bemutatóba a KISS-együttest, de Dancs Annamari egy klipjét is „beleszőtte”. 2013-ban gagaúz–székely zászlócserét szervezett Csíkszeredában... Ötlettára kimeríthetetlen volt. Tanuld újra az anyanyelved! címmel elkezdte feltérképezni azokat a regáti magyarokat, akik szeretnének újra megtanulni magyarul, vagy magyarul beszélgetni, mesélni, játszani, énekelni. A Médiaklub ötéves évfordulóján Don Rigoberto néven könyvmentő szolgálatot indított a másképp kukába kerülő magyar könyvek megmentése érdekében.

Nemrég néhány ilyen, kidobásra szánt könyv kapcsán kerestük. „Dobják ki, mert én még mindig fekszem, nem tudok nyüzsögni” – válaszolta röviden, és rögtön tudtuk: tényleg nagy a baj.

Mielőtt a láthatatlan ellenség legyűrte volna, Teleki Sámuel nyomába készült, Tanzániába. Végülis utána ment, csak nem Tanzániába…

Könnyű repülést, te hollók hollója!


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közel 900 jogosítványt vontak be a ...
VIDEÓ – KMN: György Attila kerek ...
VIDEÓ - KMN: A szecesszió Kolozsváron. ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ