Olvasmányos, gördülékeny stílusával, finom humorral is átszőtt fogalmazásmódjával belopta magát olvasói szívébe, és nemzedékeket fertőzött meg a magyar nyelv szeretetével. Szerkesztőségünk értékes munkatársát veszítette el személyében és mély együttérzését fejezi ki gyászoló családjának. Emlékét és munkásságát Egyed Emese méltató írásával idézzük fel, amellyel 2020-ban, 90. születésnapján köszöntötte lapunk hasábjain Murádin Lászlót.
„Mindenki foglalkozzon azzal, amit szeret…”
Nyelvészeti, főként nyelvjárástani munkásságát a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel (1974-ben), a Román Akadémia Bogdan Petriceicu-Haşdeu-díjjal (1996) ismerte el. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság az ő szakmai pályájának bemutatásával indított el egy sorozatot Erdélyi magyar nyelvészek címmel 2015-ben (az életmű bibliográfiai adatait is tartalmazó kötetet Kádár Edit szerkesztette). A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2011-ben életművéért vehette át, az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága Nyelvtudományi Szakbizottsága felterjesztésére pedig a KAB 2015. évi fődíját, a Tudomány Erdélyi Mestere díjat. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Nyelvőrzés díjjal (2000), az Anyanyelvápolók szövetsége Lőrincze-díjjal (2002) fejezte ki, hogy hasznosnak tekinti munkálkodását a nyelvhasználat igényessége, a tudatos nyelvhasználat jelene, jövője szempontjából. Ezért állíthatjuk bizonyossággal, hogy szigorú, csaknem szociológusi kérlelhetetlenségű megállapításai mellett („ami az erdélyi nyelvatlaszban van, az száz év múlva már nem lesz meg!” stb.) a jövőnek dolgozott és a jövőre irányítja figyelmünket.
A fent megnevezett intézményekkel és a méltatókkal egyetértve hangsúlyozzuk Murádin László munkássága eredményességét, keresve tudósi krédója összetevőit is.
Tánczos Vilmos néprajzkutató, a BBTE tanára életútinterjút készített vele, ezt a Székelyföld 2010. októberi száma közölte. Az interjújából részletesen megtudható, milyen körülmények játszottak közre – többnyire persze az impériumváltások – abban, hogy több település iskolái formálták személyiségét: a harasztosi iskola után a gyulafehérvári Majláth-gimnázium (1942), a kolozsvári piarista (1944) és a marosvásárhelyi (katolikus, majd a helybeli reformátussal egyesített és államivá lett) középiskola.
Marosvásárhelyt érettségizett 1950-ben.
A Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti és irodalomtudományi stúdiumaiból leginkább Szabó T. Attila nyelvtörténeti, Gálffy Mózesnek eszközfonetikai és leírónyelvtan-órái hatottak rá. Két évig gyakornokként és ugyanannyi ideig tanársegédként dolgozott a kolozsvári egyetemen, nyelvjárástan, magyar nyelv szemináriumokat vezetett (a román szakosoknak is).
Manapság a hírközlés eszközei a személyt a virtuális valóság módszereivel pillanatok alatt láthatóvá teszik; arc-, hangfelismerő programok, virtuális adatbankok, gyors közvetítő technikák egykettőre közismertté tehetnek akárkit. Murádin Lászlóval más a helyzet, mert a közéletben nem szívesen forgolódott, többnyire nyelvi gyűjtései romániai (vidéki) színhelyein, majd feldolgozó nyelvészeti munkája stúdióiban (főleg a Román Akadémia kolozsvári nyelvészeti intézetében) végezte kitartó munkáját. A kutatócsoport, amelynek révén a Román Akadémia magyar nyelvészeti (pontosabban nyelvatlasz készítésére szerveződött) kutatócsoportja létrejött, Szabó T. Attila irányításával működött. 137 falu nyelvjárási adatait gyűjtötte össze a több mint 3000 tételes kérdőív alapján.
Egy impozáns tudományos kutatás eredményeinek közlésére készülve – a szakmai közönség számára – lassanként a nyelvhasználók szélesebb közönségét is felfedezte, és nyelvi szempontokat érvényesítő kiadványai jelentős része, végeredményben kisebb részletekben, a kolozsvári napilap közönségéhez jutott el először.
Az erdélyi magyar nyelvi tájak terepmunkásaként 1959–1966 között gyűjtötte össze A romániai magyar nyelvjárások atlasza anyagát. 1995-ben jelent meg az I. kötet, 2010-ben pedig az utolsó, a XI. (minden kötetben háromszáznál több nyelvtérkép található). Tény, hogy 1989 után a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatásával, Juhász Dezső professzor és munkacsoportja közreműködésével Magyarországon immár a számítógépes technika lehetőségeit is érvényesítve állt össze kötetté az atlasz. A RMNyA (A romániai magyar nyelvjárások atlasza 1–11. Gyűjtötte és a kéziratot összeállította Murádin László. Szerk. Juhász Dezső. [1–2.] Magyar Nyelvtudományi Társaság, [3–11.] Magyar Nyelvtudományi Társaság – Pharma Press Kiadó, Budapest, 1995–2010.) „egyedülálló a maga monumentalitásában, a kutatópontok számában, a nyelvi anyag egyöntetűségében és hitelességében.” – állapította meg a kiadványról Péntek János, a nyelvész pályatárs 2015-ben.
Murádin László nyelvföldrajzi tevékenységének kezdete a moldvai csángó nyelvjáráskutatáshoz kapcsolódik. A kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszékének tagjaként illetőleg 1958-tól a Román Akadémia magyar kutatócsoportjában vett részt a moldvai csángó, a keleti székely, önálló vállalkozóként az Aranyos-vidéki táji nyelvatlaszok anyaggyűjtő munkájában. (Ez utóbbi munka folytatókra talált az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete munkatársai, T. Szabó Csilla és András Zselyke révén, szerkesztésükben jelent meg az Aranyos vidékének helynevei című kötet (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár 2020. Erdélyi Magyar Helynévtár I.). Néprajz és nyelvészet, nyelvi normák, nyelvtörténet, területi nyelvhasználat határterületén születtek meg közkedvelt írásai: Nyelvjárási tanulmányok (Székelyudvarhely, 1996.); Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nagyvárad, 2010.); A hely, ahol élünk. Barangolások Erdély helynevei között (Székelyudvarhely, 1998); Egyházi településnevek Erdélyben (Székelyudvarhely, 2000); Utak és nevek. Településnevek erdélyi utakon (Budapest, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, 2003).
A Szabadság olvasói és munkatársai méltán tartják számon születése napját. A nyelvjárások atlaszához gyűjtve anyagot, és már-már lemondva a közreadás reményéről, tanulmánykötetekbe rendezte felismerései egy részét. A nyelv mint kuriózumok működő rendszere is megjelenik a jó közönségismerettel, kívülről talán kuriózumoknak tűnő esetekre is fogékonyan, erős realitásérzékkel, de eredeti humort sem nélkülöző, Kosztolányi színes nyelvi írásaival is rokonítható nyelvismereti írásaiban, a frappáns kötetcímek is a nyelv és a nyelvi változások iránti lankadatlan érdeklődésről tanúskodnak: A szavak titka (Kolozsvár, 1977); Szavak színeváltozása (Kolozsvár, 1983); Anyanyelvünk ösvényein. Nyelvművelő írások (Székelyudvarhely, 1996); Ki volt az a bizonyos Deákné? Rövid nyelvművelő írások (Nagyvárad, 2003); Anyanyelvi mozaik. Nyelvművelő írások (Székelyudvarhely, 2004); Babér és borostyán. Válogatott nyelvművelő írások (Nagyvárad, 2012); Hókuszpókusz Nyelvművelő írások (Nagyvárad, 2014).
A Román Akadémia kiadásában megjelent tudományos folyóiratnak, az 1957-ben indult Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeknek kezdettől munkatársa volt, szerkesztője, szerkesztőségi titkára, 2006 és 2016 között főszerkesztője. Mind a kolozsvári egyetem filológus oktatói, mind a nyelvészeti és irodalomtudományi kutatásokat egyetemi tanulmányaik után folytatók közöltek a lapban – a tudományos információ szűkössége idején különösen nagy jelentősége volt e filológus szakmai közlési lehetőségnek, amelynek fennmaradására a megváltozott körülmények, a közlési lehetőségek bővülése után is lelkiismeretesen vigyázott.
Egyed Emese
Kolozsvár,
2020. november 28-án
