Elhunyt Méray Tibor

Elhunyt Méray Tibor
Ma hajnalban érte a halál, életének 97. évében, tudatta velünk szeretett felesége, Rózsa. Távoztával lapunk igaz jó barátját, az erdélyi újságírás pedig legönzetlenebb támogatóját vesztette el. Méray Tibor ugyanis a kilencvenes években ingyenesen tudósította lapunkat Párizsból;az 1990-es években írt rovatára, amely a Párizsi Tükör címet viselte, talán még sok olvasónk emlékszik. Ugyanakkor alapította a Méray-díjat, amelyet saját pénzéből finanszírozott, és amely pályázati alapon évente valamelyik fiatal erdélyi újságírónak tette lehetővé, hogy az általa szabadon választott egyik budapesti napilap szerkesztőségébenhárom hónapot töltsön, és ott szakmai tudásra és tapasztalatra tehessen szert.

Méray Tibor vérbeli újságíró volt, az általa megtapasztalt világnak rendkívül őszinte és nagyon tehetséges krónikása. A világ emlékezetében az 1956-os forradalom krónikásaként, élő lelkiismereteként, és a szocialista államokbeli viszonyok hozzáértő szakírójaként marad meg, hiszen e témájú műveit a világ sok nyelvére lefordították.

A Nagy Imre-csoport őrizetbe vételének és Romániába hurcolásának napjaiban hagyta el Magyarországot, Rózsával és kislányával, Magdival. Jugoszlávián keresztül menekültek Nyugatra, ahol Párizsban telepedtek le. Ott szerkesztette, illetve főszerkesztette aztán Méray Tibor, 1989-ig, a magyarországi demokratikus átalakulás pillanatáig az Irodalmi Újság című lapot, a Nyugatra távozott magyar értelmiség talán legfigyelemreméltóbb emigrációs kiadványát. Ennek a lapnak a teljes kollekcióját is tőle kaptuk adományba, a Minerva Archívum őrzi, belőle pedig az olvasó azt is megértheti, hogy Méray Tibor, akit gyökerei Erdélyhez nem kötöttek, mennyire szeretett minket, és milyen elszántsággal és következetességgel állt ki sorozatosan az erdélyi magyarság ügyéért.

Emlékét, emberségét és humorát megőrizzük. Nyugodjék békében!

Fotó: MTA