Lengyel Anna 1969-ben született Budapesten. Édesapja Lengyel Péter író, édesanyja Takács Zsuzsa költő. Az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezett angol és latin szakra. Négy év után a latint amerikanisztikára cserélte és végül csak angolból diplomázott. Kislányként színésznő szeretett volna lenni, de rájött, hogy „az exhibicionizmusnál mélyebb vonzalom köti a színházhoz”.
1992 és 1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, itt szerezte második diplomáját. Ösztöndíjjal tanult egy iowai egyetemen fél évig, majd 1997-98-ban Fulbright-ösztöndíjas PhD-hallgató volt a New York-i Columbia Egyetemen. 1994 és 2002 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban főleg Eörsi István, Ascher Tamás, Keszég László, Bezerédi Zoltán és Kelemen József mellett dolgozott. 2004 és 2008 között a Krétakör Színház dramaturgjaként saját szabadegyetemet, valamint nemzetközi drámák felolvasószínházi sorozatát szerkesztette és vezette a produkciós dramaturgia mellett.
2008-ban megalapította saját független dokumentumszínházát, a PanoDrámát, amely elsősorban szó szerinti, ún. verbatim előadásairól ismert és ahol 80-100 óra interjúanyagból és akár kétezer oldal egyéb dokumentumból készítenek 90 perces előadásokat. Lengyel Anna alaptézise szerint erősebb szöveg jön ki a drámai, ellentmondásos, akut témákból az érintettek szájából, mint egy drámaíró tollából. A PanoDráma mellett továbbra is folyamatosan dolgozott külföldön, többek között Ascher Tamás, Schilling Árpád és Alföldi Róbert mellett dramaturgként és német, illetve angol fordítóként.
2017-ben lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála. Betegségéről nyíltan beszélt és írt, rengeteg embert döbbentett rá arra, hogy a rákos megbetegedésekről való beszéd még mindig tabu. Rákparák címmel közérdekű beszélgetéssorozatot is indított a Katonában. „Nagyon bízom abban, hogy meggyógyulok, és mindent meg is teszek érte, de ha végül bele kell halni ebbe a betegségbe, hát akkor ez van. Addig viszont minél teljesebb életet akarok élni. Majd hülye lennék önként lemondani évekről vagy akár évtizedekről, csak mert folyton a haláltól rettegek vagy, mert engedem, hogy a betegségről szóljon az életem. Bakancslistám egyébként nincs, nem hiányzik semmi. Boldog ember vagyok. Reméljük, hogy kilencvenévesen is az leszek” – nyilatkozta.
Szent meggyőződése volt, hogy csak úgy érdemes élni, ha életünk végéig tanulni akarunk. „Bennem él az az idealizmus, hogy a színház képes változtatni a társadalmon” – vallotta az utolsó pillanatig. (Forrás: Színház Online)
(Borítóképet készítette: Reviczky Zsolt)
