Elhunyt Ion Mihai Pacepa egykori kémfőnök

Elhunyt Ion Mihai Pacepa  egykori kémfőnök
Elhunyt 92 éves korában az Egyesült Államokban Ion Mihai Pacepa egykori kémfőnök, aki 1978-ban Nyugatra menekült, az Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot, majd a Vörös horizontok – Egy román kémfőnök vallomásai című könyvével nagymértékben hozzájárult Nicolae Ceaușescu rezsimjének leleplezéséhez.

A volt kémfőnök halálhírét a román sajtónak Ronald J. Rychlak amerikai egyetemi tanár erősítette meg, aki Pacepa barátja volt, és akivel együtt könyvet írt. A professzor elmondta, hogy a volt kémfőnök felesége hívta fel telefonon és közölte, hogy koronavírusos fertőzés miatt halt meg február 14-én. Pacepa a Securitate külföldi hírszerzésének volt helyettes vezetője személyes tanácsadója volt Ceaușescunak. Egy hivatalos útja alkalmával, 1978 nyarán Nyugat-Németországban maradt, majd onnan az Egyesült Államokba szállították, ahol politikai menedékjogot kapott.

Három héttel külföldre szökése után az akkori rendszer halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A legfelsőbb bíróság 1999-ben rehabilitálta, de Ion Iliescu volt államfő évekig késleltette a bírósági ítélet gyakorlatba ültetését. Csak 2004 decemberében, mandátumának utolsó napjaiban döntött úgy, hogy Pacepa ténylegesen visszakaphatja egykori tábornoki rangját. Ennek ellenére Pacepa halálig inkognitóban élt az Egyesült Államokban, soha nem tért vissza, hiszen élete végéig félt a retorzióktól. Ugyanis 1978-ban, amikor megszökött, a keleti blokk kémhálózata teljes egészében összeomlott. Azt mondják, senki sem okozott akkora veszteséget a kommunista tábornak, mint Pacepa.

A Tismăneanu-jelentés, amelyet 2006-ban fogadott el a parlament, úgy ítélte meg, hogy Pacepa a Nyugatnak kiszolgáltatott információival kiemelkedő szerepet játszott a kommunista rezsim és az azt kiszolgáló Securitate „gyilkos jellegének” leleplezésében. Későbbi történészi elemzések kétségbe vonták Pacepa rendszerkritikus szerepének hitelességét és úgy vélték, hogy maga Pacepa is az egyik legkorruptabb vezetője volt az akkori rendszernek. Állítólag ellene éppen eljárást akartak indítani, ezért menekült Nyugatra. Ennek ellenére viszonylag egyetértés van a szakértők között abban, hogy az általa kiszolgáltatott információk alapjaiban megrendítették a kommunista rezsimet és hozzájárultak annak későbbi, 1989-es bukásához.

Fotó: Archív