Elhalasztották a szavazást a március 15-ére vonatkozó törvényjavaslatról

Elhalasztották a szavazást a március 15-ére vonatkozó törvényjavaslatról
A képviselőháznak szerdán kellett volna szavaznia az RMDSZ által két éve benyújtott törvénytervezetről, amely a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítaná március 15-ét. A vitát elhalasztották, a jogszabály-javaslatot visszaküldték a szakbizottságba. Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke közölte: a tervezetet a frakcióvezetők közös megegyezése alapján vették le a napirendről.

Marius Paşcan, a Traian Băsescu volt államfő védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártjának (PMP) alsóházi frakcióvezetője telefonon jelentkezett be a plenáris ülésen, azt kérve, hogy a javaslatot szerdán vitassa meg, és utasítsa is el a ház. Paşcan szerint a törvénytervezet „megalázó” a románok számára, mivel az RMDSZ „az 1848-ban elkövetett mészárlást óhajtja ünneppé nyilvánítani, amikor 40 ezer románt öltek meg, mivel nem akartak a magyar arisztokrácia elnyomó rendszerében élni.” A PMP frakcióvezetője kijelentette továbbá, hogy a tervezetnek a szakbizottsághoz való visszaküldése csak azt a célt szolgálja, hogy az RMDSZ megfelelő pillanatot találjon elfogadtatásához.

Marcel Ciolacu azt felelte, hogy a javaslat szakbizottsághoz való visszaküldése szabályszerűen és a frakcióvezetők konszenzusával történt. A képviselőházi elnök álláspontját a PSD és a PNL törvényhozói is támogatták. A törvénytervezet így két hétre visszakerült a parlamenti bizottság elé.

Az RMDSZ által benyújtott javaslat lehetővé tenné, hogy a magyarlakta településeken március 15-én kulturális rendezvényeket tartsanak a helyi költségvetésből történő finanszírozással. A munkáltatóknak biztosítaniuk kellene, hogy a magyar alkalmazottak kérésre szabadnapot vehessenek ki, ha részt akarnak venni a március 15-i ünnepségeken.
A képviselőház döntő fórum ebben a kérdésben.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján kijelentette: egyrészt, Klaus Iohannis államfőnek bocsánatot kell kérnie a magyar közösségtől, csak így lehet túllépni a mostani helyzeten. Másrészt, a román politika tehetne egy politikai gesztust azzal, hogy megszavazza az RMDSZ törvénykezdeményezését, amellyel március 15-ét a magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák. „Ez a politikai gesztus azt bizonyítaná, hogy románok és magyarok nem egymás ellenségei. Másképpen értelmezzük a történelmet, a Trianon előttit és utánit egyaránt, de mégis, a jövőért, jövőbe tekintve kellene éljünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Fotó: Rohonyi D. Iván