Elhalasztották a családi pótlék júliusra tervezett emelését

Elhalasztották a családi pótlék júliusra tervezett emelését
Elhalasztotta „gyerekpénzként" emlegetett családi pótlék júliusra tervezett emelését a kormány: a csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelet szerint a kiskorú gyermekek nevelését segítő állami támogatást 2022 január elsejétől 13 százalékkal, 2023-tól kezdődően pedig az inflációnak megfelelő mértékben emelik.

A Florin Cîțu miniszterelnök által ismertetett jogszabály szerint a két évesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő kiskorú gyermekek után jövő évtől kezdődően havi 486 lejre lesz jogosult az őt nevelő szülő (vagy gyám) a jelenlegi 427 lej helyett. A két évet betöltött kiskorúak után járó gyerekpénz a jelenlegi 214 lejről 243 lejre emelkedik jövőre.

A családi pótlék megduplázásáról 2020 elején, a frissen ellenzékbe került Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére fogadott el törvényt a parlament. Tavaly nyáron a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormánya először elnapolta a törvény alkalmazását, majd augusztusban a pótlék lépcsőzetes emeléséről hozott újabb sürgősségi rendeletet. Ennek értelmében fél évente 20 százalékkal kell emelni a pótlékot. A tavaly őszi és a 2021. január elsején bevezetett 20-20 százalékos emelés után július elsején lett volna esedékes az újabb emelés: ezt halasztotta el a csütörtökön elfogadott újabb sürgősségi kormányrendelet.

Florin Cîțu újságírói kérdésre válaszolva rámutatott: a tavaly decemberben beiktatott jobbközép koalíciós kormány átlátható módon, évente akarja növelni a családi pótlékot, a családtámogatás reformjáról pedig rövidesen átfogó koncepciót dolgoznak ki a koalíciós pártok. A kormányfő szerint nem kell a PSD elképzeléseihez ragaszkodni, az a lényeg, hogy a juttatás kiszámíthatóan, a gazdaság teljesítőképességének javulása ütemében, fenntartható módon növekedjék.