Elfogadták Orbán-Barra Gábor Guiness-rekordját

Elfogadták Orbán-Barra Gábor Guiness-rekordját
Orbán-Barra Gábor triálkerékpáros tavasszal új Guinness-világrekordot ért el: az 555 éve városi rangú Sepsiszentgyörgy tiszteletére április 23-án legalább 555-ször akart helyben ugrálni kerékpárjával a bicikli hátsó kerekén.

A rekordhoz 496 ugrás is elég lett volna, de 561-nél hagyta abba. A csúcsdöntést egy jegyző és a Román Kerékpár Szövetség képviselője is hitelesítette.

Két évvel ezelőtt a 23. Szent György Napok keretében a sportoló két Guinness-rekordot döntött meg kerékpárjával. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátrafelé menés világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania (ezt 495-re javították, de most ismét ő a csúcstartó).

Egy hasonló rekordkísérlet nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő, háromszáz ugrás után már komoly fizikai fájdalmakat is érez. A rekordot nem próbálta megugrani az edzések során, hogy tartalékolja erőit, és a csúcskísérlet előtti két nap kizárólag a pihenésről szól.

A sepsiszentgyörgyi Orbán-Barra Gábor közösségi oldalán jelentette be az örömteli eseményt.

A rovat cikkei

Alberto Bettiol szökésből diadalmaskodott a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszán, amelyen az összetett élcsoportja nem változott: Egan Bernal megőrizte előnyét az élen, míg Valter Attila a 15.
Sport
Az ír Dan Martin nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát. Az éllovas kolumbiai Egan Bernal előnye csökkent összetettben, amelyben a magyar Valter Attila a 16. helyre csúszott vissza.
Sport
A szlovák Peter Sagan nyerte a sprintbefutót a Giro d'Italia kerékpáros körverseny tizedik szakaszán, amelyen nem változott az összetett élcsoportja: a kolumbiai Egan Bernal megtartotta a rózsaszín trikót, a magyar Valter Attila pedig maradt az ötödik helyen.
Sport