Elfogadta a kormány az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendeletet

Elfogadta a kormány az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendeletet
Mai ülésén a Dăncilă-kabinet elfogadta az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendeletet – jelentette be Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

„Elérkezett az a pillanat, amikor lezárul a három igazságügyi törvényről szóló vita ideje. Megjelent a harmadik igazságügyi törvény is, ami holnap lép hatályba. Az előírások összehangolása, valamint a Velencei Bizottság ajánlásainak átvétele érdekében fogadta el a kormány ezt a sürgősségi rendeletet. Úgy értékelem, hogy az igazságügyi törvények módosításai jótékony hatással bírnak az igazságszolgáltatásra és a polgárokra egyaránt” – fejtette ki a kormányülés után az igazságügyi tárca vezetője.

Megjegyezte egyúttal, nem azért ment el a Velencei Bizottsághoz, hogy jóváhagyást kérjen a sürgősségi kormányrendelet előírásaihoz.

„Mindenekelőtt megjegyezném, én az elmúlt két hét leforgása alatt nem azért mentem el kétszer a Velencei Bizottsághoz, hogy tárgyaljak, ahogyan rebesgették, a sürgősségi kormányrendeletbe foglalt megoldásokról. Nem is azért mentem el a bizottság székhelyére, hogy ezekre a megoldásokra jóváhagyást kérjek és kapjak” – szögezte le Tudorel Toader.