Elérhetnek a nukleáris töltettel felszerelhető orosz rakéták

Elérhetnek a nukleáris töltettel felszerelhető orosz rakéták
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint fel kell készülni az „INF-szerződés nélküli világra”, ugyanis szerinte Oroszország nem hajlandó megfelelni a szárazföldi állomásoztatású, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött (INF-)szerződésnek.

A védelmi szövetség vezetője Bukarestben beszélt erről csütörtökön, miután Klaus Johannisz államfővel tárgyalt. Közös sajtóértekezletükön kifejtette: Oroszország olyan nukleáris töltettel felszerelhető, nehezen felderíthető rakétát fejlesztett ki, amely elérheti az európai városokat. Decemberben a NATO-tagországok külügyminiszterei felszólították Moszkvát az INF-szerződés tiszteletben tartására, az erre megszabott hatvan nap azonban néhány napon belül lejár, és Oroszország nem mutatott hajlandóságot álláspontja megváltoztatására – állapította meg a NATO főtitkára.

Az észak-atlanti szövetségnek alkalmazkodnia kell a kiszámíthatatlan biztonsági környezethez, és a NATO-ba tizenöt éve belépett Romániának is jelentős szerepe van ebben. Több száz román katona vesz részt Afganisztán stabilizálásában, Romániában található a NATO rakétavédelmi rendszerének egyik bázisa, Craiován pedig nemzetközi dandárt létesítettek – sorolta Stoltenberg. Méltányolta, hogy Románia teljesítette vállalt kötelezettségét, és már jelenleg a GDP két százalékát fordítja katonai kiadásokra.

Johannis megerősítette Románia eltökéltségét, hogy a NATO megbízható, erős tagállama maradjon, amely hozzá is járul a közös biztonsághoz, nemcsak haszonélvezője annak. Az elnök – egyéb pontosítás nélkül – aggodalmának adott hangot a Fekete-tenger térségét fenyegető súlyos biztonsági kihívások, a nemzetközi jog megsértése és a katonai erő alkalmazása miatt. Mindez szerinte elengedhetetlenné teszi, hogy a NATO prioritásai között maradjon a keleti szárny, a Fekete-tenger térségének megerősítése.

A NATO-főtitkár szerda este érkezett Bukarestbe, ahol az Európai Unió (EU) védelmi minisztereinek kétnapos informális találkozóján üdvözölte, az EU erősíteni akarja védelmi képességeit, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy ezekkel az erőfeszítésekkel az EU ne versengjen a NATO-val, hanem egészítse ki annak tevékenységét.
A kétnapos tanácskozás nyitórendezvényén mondott köszöntőjében Stoltenberg rámutatott: fontos az európai összetartás, de nem pótolhatja a transzatlanti szövetséget. A brit kilépést követően a NATO költségvetésének 80 százaléka már az EU-n kívüli országoktól fog származni – jegyezte meg.

A nemzeti művészeti múzeumként működő egykori királyi palotában megrendezett szerda esti munkavacsorát a Nők, béke és biztonság címmel hirdették meg, és arra – a NATO főtitkár mellett – a ENSZ békefenntartásért felelős főtitkárhelyettesét is meghívták. Az EU védelmi minisztereinek kétnapos informális találkozója csütörtökön immár zárt körben folyatódott a parlament épületében, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője elnöklete alatt.

Egy bírósági ítélet következtében vezérkari főnök nélkül maradt a hadseregA bukaresti ítélőtábla felfüggesztette ma azt az elnöki rendeletet, amely meghosszabbította a vezérkari főnök mandátumát, így a hadsereg vezető nélkül maradt.

Klaus Johannis elnök a tavalyi év utolsó napjaiban hosszabbította meg elnöki rendelettel Nicolae Ciucă tábornok mandátumát, miután nem fogadta el a szociálliberális kormány által javasolt jelöltet. A kormánnyal nyílt belpolitikai konfliktusban levő elnök arra hivatkozva utasította el a védelmi miniszter javaslatát, hogy "nem felelt meg a törvényes követelményeknek". Gabriel Les védelmi miniszter Dumitru Scarlat tábornokot, Románia brüsszeli katonai képviselőjét javasolta a vezérkari főnöki posztra.

Nicolae Ciucă tábornok mandátuma december 31-én járt le, Johannis ezért meghosszabbította elnöki rendelettel a kinevezését. A kormány a közigazgatási bíróságon támadta meg, két pert is indítottak, egyiket a rendelet azonnali felfüggesztése érdekében.

A csütörtöki ítélet elrendelte a Johannis által kiadott rendelet felfüggesztését mindaddig, amíg az érintett bíróság érdemben tárgyal annak tartalmáról. Az első tárgyalás ebben a második perben február 12-ére van kitűzve. A mostani elsőfokú ítélet ellen öt napon belül lehet fellebbezni.

Az elnöki hivatal jogi képviselője szerint a rendelet felfüggesztése miatt veszélybe kerülhetnek Románia külföldi katonai missziói és súlyos fennakadást okozhat a hadsereg vezetésének folyamatos biztosításában. A védelmi minisztérium jogi képviselője szerint ugyanakkor ez a veszély nem áll fenn, mert más tábornokok is elláthatják a vezérkari főnöki posztot.

A média emlékeztetett, hogy a hadsereg éppen akkor maradt vezérkari főnök nélkül, amikor Bukarestben tartózkodik Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A rovat cikkei

A politika jelentősen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, és egyre nehezebb karizmatikus vezetőket találni a jelöltek között, ami atipikussá teszi a választásokat. A bukaresti főpolgármester-választásnak mindig nagy presztízse volt, hiszen nem is olyan régen úgy emlegették a főpolgármestereket, mint az elnöki tisztség várományosait. Mára ez is jelentősen megváltozott, ugyanis olyan jelöltek közül kell választania a fővárosi választónak, akikről nem feltételezhető, hogy valaha államelnökké lépnek elő.
Belpol