Élelmiszerbank nyílt Kolozsváron a pazarlás megfékezésére

Hatezer tonna élelmiszert dobunk ki naponta

Élelmiszerbank nyílt Kolozsváron a pazarlás megfékezésére
Megnyílt Románia második, illetve Kolozsvár első élelmiszerbankja, létesítését hét hónapnyi kísérleti időszak előzte meg, amelynek során közel hét tonna élelmiszert sikerült megmenteni és a rászorulókhoz juttatni. Az élelmiszerpazarlás ellen küzdő Food Waste Combat (FWC) azért is érezte indokoltnak az Európai Élelmiszerbankok Szövetségéhez (FEBA) való csatlakozást, mert országszerte naponta 6000 tonna élelmiszert dobnak ki. A kolozsvári élelmiszerbank a FEBA által lefektetett alapelvek alapján működik, célja az élelmiszerpazarlás megelőzése és a szegénység csökkentése. A létesítmény az Ernest Lupan Körforgásos Gazdasági és Környezetvédelmi Kutatóközpont része, továbbá a FWC, a Bukaresti Élelmiszerbank és a Lidl Románia kezdeményezésére valósult meg. A kolozsvári megnyitón jelen voltak a hazai nagy élelmiszerláncok, helyi termelők, civil szervezetek, helyi intézmények képviselői, felvállalva a kezdeményezés támogatását.

– Hogy miért van szükségünk egy ilyen bankra? Mert az élelmiszerpazarlás napi valóság: legkevesebb 420 tonna élelmiszert dobunk ki a kiskereskedelemben, és ez az é­lel­miszer­mennyiség a szemétbe jut, míg ötmillió romániai lakos szegénységben él. Szeretnénk a cégektől összegyűjteni a megmaradt élelmiszereket, hogy azt szétoszthassuk a rászorulók között. Ezáltal ellenőrzés alatt tarthatjuk az élelmiszertöbbletet, és mérsékelhetjük az elpazarolt ételmennyiséget. Hét hónapon át kísérleti jelleggel működtettük a bankot, ezért elmondhatom: az élelmiszerpazarlás nemcsak a nyugat-európaiakra, hanem Romániára is ugyanúgy jellemző – nyilatkozta az élelmiszerbank megnyitóján a Food Waste Combat egyik képviselője.  Az így összegyűjtött élelmiszerek kolozsvári, szociális védelemmel foglalkozó civil szervezetekhez kerülnek, amelyek majd szétosztják az általuk segített szegény sorsú, fogyatékkal élő vagy idős személyek között.  Az élelmiszerek több okból is kidobandóvá válhatnak: csomagolási, címkézési és mérési szabálytalanságok miatt, a leárazási időszakuk lejárta miatt, de lehetnek akár ingyenes termékminták vagy másodosztályúnak minősített termékek, illetve szavatosságvesztéshez közel álló élelmiszerek (ha a szavatosság több mint 24 óra múlva jár le az illető termék esetében).  Az élelmiszer-beszolgáltatást és gyűjtést önkéntes alapon, illetve magántámogatásból valósítják meg, ezáltal pedig bevonják a helyi közösséget is: a magán- és jogi személyek pénzadományt ajánlhatnak fel, vagy önkéntes munkát vállalhatnak a bank tevékenysége során.Az elmúlt hét hónapban már kialakították az élelmiszerbank adományozó kereskedelmi és mezőgazdasági egységet és 11 kedvezményezett szervezetet tartalmazó hálózatát. Ebben az évben tovább szeretnék bővíteni az élelmiszeripari szállítói láncot, hogy a visszatérő kedvezményezettek száma meghaladja a 300-at. Az élelmiszerbankkal foglalkozó csoporttal az awastecombat@gmail.com e-mail-címen lehet felvenni a kapcsolatot partnerség kialakítása (pénz- vagy termékadományozás) céljából. Az élelmiszerbank székhelye a kutatóintézet Honvéd/Dorobanţilor utca 70-71. szám alatti székhelye lehet.A Food Waste Combat csapatának tagjai az iskolákban is felhívják a figyelmet az élelmiszerpazarlás jelenségéreAz első élelmiszerbankot az Amerikai Egyesült Államokban alapították 1966-ban. Azóta a világ számos országában jött létre ilyen szervezet, hogy a rászoruló emberek millióit segítse. Az Élelmiszerbankok Európai Szövetsége 21 országban 247 élelmiszerbankot tart számon, amelyek közel 400 ezer tonna élelmiszert osztanak szét évente mintegy 25 ezer karitatív szervezet részére, ezáltal összesen körülbelül 4,7 millió rászoruló emberhez jut el az ingyenes adomány.Kolozsváron már létezik egy kezdeményezés, amelynek köszönhetően a rászorulók napi egy adag meleg ételt kaphatnak. Az O Masă Caldă Egyesület már létrehozta saját adományozói és kedvezményezettjeinek hálózatát, és kifejlesztette a ShareFood mobiltelefonos applikációt, amely szintén az élelmiszerpazarlásnak hivatott gátat szabni.Az applikáció a közétkeztetéssel, eseményszervezéssel foglalkozó jogi személyeknek (cateringgel foglalkozó cégeknek, vendéglőknek, meleg ételt árusító áruházaknak stb.) szól, amelyek a felhasználatlanul maradt főtt ételt adományozhatják az egyesületnek. Az egyesület aztán továbbítja a hátrányos helyzetű személyeket támogató egyesületeknek, szervezeteknek, intézményeknek, amelyek eljuttatják a tényleges kedvezményezetteknek (szegény sorsú személyeknek, munkanélkülieknek, időseknek, hajléktalanoknak, kis jövedelmű családoknak stb.). A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal Szociálisvédelmi Ügyosztálya is a kedvezményezettek között van. Az applikáció androidos operációs rendszerrel működik. A felhasználófiók létrehozására vonatkozó kérést az applikáció adminisztrátora hagyja jóvá, aki ellenőrzi a beérkezett adatok helyességét a megadott adószámból kiindulva. Az applikáció az ország egész területén működik. Jelenleg Kolozsvárról, Besztercéről és Marosvásárhelyről is vannak felhasználók.A Food Waste Románia által elkészített tanulmány szerint a románok naponta 6000 tonna élelmiszert dobnak ki, azaz főleg meleg ételt, gyümölcsöt és zöldséget. Ezzel a mennyiséggel az ország a kilencedik helyen áll Európában az élelmiszerpazarlás terén.