Elcserélt fejek
Vissza

Elcserélt fejek

A „Nagy Egyesülés” közelgő évfordulója a román közvéleményből egyre ingerültebb magyarellenes reakciókat vált ki. A véleményformálók túlnyomó többsége is úgy véli, hogy (amint azt a hírhedt katonai induló ki mondja) az „ősi földön” öröktől fogva ők lennének az „urak” („noi suntem aici din veci stăpâni”).

Az agymosás, melyről manapság oly sok szó esik, úgy tűnik, a román társadalom esetében szinte már maradéktalan sikerrel járt. Már pusztán az hiányzik, hogy Rebreanu Ion című regényét is indexre tegyék, visszavonják a könyvtárakból, betiltsák antikváriumi árusítását. A regényből ugyanis bárki megtudhatja, milyen gyalázatos dolog volt, amikor a magyar hatalom áttért annak a nyugat-európai gyakorlatnak a másolására, mely a 19. század közepéig Magyarországon szóba se jöhetett, hogy ugyanis az állam minden polgárának kötelező módon, azaz intézményes formában meg kelljen tanulnia magyarul. A román, a szlovák, a szerb népesség töredéke ismerte a magyar nyelvet, melyet a hatalom ugyan valamiféle államnyelvnek tekintett, de nem nyilvánított egyben az állampolgárok nyelvének is. A regény voltaképpeni főhőse, Herdelea tanító mély megaláztatásként éli meg, amikor az új, a századforduló mind nacionalistább szellemiségét képviselő tanfelügyelő tőle és tanítványaitól anyanyelvi szintű magyar tudást követel meg. Egy színtiszta román közösségben. Korábban ugyanis (még) nem így volt…

A Ion minálunk kötelező házi olvasmány. Megfoghatatlan, hogy azok a heccmesterek, akik a csaknem színtisztán magyar Székelyudvarhely elárusítólányának kálváriáját inszcenírozzák, képtelenek önnön egykori, a mai román agresszivitásnál – a Rebreanu-regény tanúsága szerint is – jelentéktelenebb sérelmeikre ráismerni? Mi történhetett, hogy román embertársainkból az empátia nyomai is kivesztek? Hogy a román értelmiséget nem háborítják fel a nyilvánosságban zajló hecckampányok?

A híres olasz szerzőpáros, Giorgio Rizzolatti és Corrado Sinigaglia 2006-ban adta ki nagy visszhangot kiváltó könyvét az úgynevezett tükörneuronokról (neuroni specchio), melyek a beleérzés idegfiziológiai alapját képezik. Ezeknek a korábban ismertelen idegsejteknek a felfedezésére Rizzolattit majmokon végzett kísérletek vezették rá. Tehát nem csak mi, emberek, de az állatok is rendelkeznek tükörneuronokkal, azaz a beleélés képességével.

Mi lehet az oka annak, hogy ez a képesség belőlünk, modern emberekből – legalábbis kulturális vonatkozásban – szinte maradéktalanul kiveszett? Egészen pontosan nem alakulhatott társadalmi szintű készséggé.

A kérdés megválaszolásában éppen a trianoni döntés lehet segítségünkre.

A magyar sajtótörténet egyik legkimagaslóbb, de jószerével elfelejtett alakja, Mikes Imre 1924-ben egy ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen könyvben rögzítette a fordulat éveinek társadalompszichológiai következményeit. Címe Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig. Mikes Budapesten született, s a fordulat után telepedett át testvérével Romániába. Több erdélyi lap szerkesztőségében is dolgozott, de erdélyi munkásságának legértékesebb része a Brassói Lapoknál és a Nagyváradi Naplónál töltött évekre esik. A hazai magyar könyvkiadás egyik nagy adóssága, hogy vezércikkei és politikai kommentárjai a nagyközönség számára ma sem hozzáférhetők. (A Szabad Európa által Gallicus álnéven sugárzott politikai kommentárok egy része és – második kiadásban – az Erdély-könyv 1977-ben Münchenben megjelent, de sajnos ezek is hozzáférhetetlenek.) Pedig ismétlem, a magyar újságírás csúcsteljesítményei. (Dávid Gyulának hála az Erdélyi magyar irodalmi lexikon III. kötete Mikesnek is szentelt egy szócikket, tehát legalábbis elvben egy mai fiatal is tudomást szerezhet arról, hogy volt egy Mikes Imrénk is.)

Nos, Mikes, aki Nagymagyarország emlékével érkezik a romániai Erdélybe, megdöbbenten állapítja meg, hogy az erdélyi magyar és román kulturális közösség tagjainak agyát mintha egyik napról a másikra kicserélték volna. Az erdélyi románok szinte átmenet nélkül váltottak át a nagymagyar nacionalizmus román megfelelőjére, miközben a nagymagyar nacionalizmus legeltökéltebb hívei is a román kisebbségvédelmi argumentáció nyelvén szólaltak meg. Még csak észre se vették, hogy ezzel a másik korábbi igazságait legitimálják. Mikest a felismerésre (sokoldalú nyelvismeretén és kivételes megfigyelőképességén túlmenően) elsősorban a kettős kötődés vezeti rá. Képes egyszerre magyar és román fejjel is gondolkodni. Azaz ő még rendelkezhet azzal az empátiával, mellyel mi – sokszor anyanyelvi szintű román tudásunk birtokában is – mind kevésbé rendelkezünk. Az empátia képessége ugyanis megköveteli, hogy önmagunkat és másokat is egyszerre kívülről és belülről is tudjuk szemlélni. Ezt a képességet a kettős vagy többes kötődés rendkívüli mértékben felerősítheti. A kötődés, más szóval valamiféle érzelmi azonosulás ugyanis az empátia másik alapfeltétele. A nyelv vagy a kultúra ismerete önmagában még aligha elégséges. Az empátia lényege szerint közösségi érzés. Csakis a két vagy több ember közti összetartozás spontán élménye alapozza meg.

Ha ez az összetartozás-érzés, azaz a mi-élmény hiányzik, az empátia maga is veszedelmes formákat ölthet. Az empatikus (azaz megértő) beleélés fordítottja következik be, önnön legtitkoltabb, mert legszégyenletesebbnek tartott vonásainkat vetíthetjük rá a másikra. Azaz – épp az elidegenítő „beleélés” alapján – nincs az az aljasság, rontó szánék, amit a másiktól ne tudnánk feltételezni.

Az ok tehát voltaképpen az állampolgári közösség hiánya. Mi, románok és magyarok akkor tapasztalhatnánk egyfajta összetartozás-élményt, ha nem egyénenként, hanem közösségekként tudnánk egymást elfogadni. Olyannak, amilyenek vagyunk. Csakhogy ezt a mai világot mélyen átható individualizmus, mely szerint a társadalom alapegysége az egyén és a nyelvi kulturális közösségek periférikus, szinte már kiküszöbölhető jelenségei a politikai nemzetnek, azaz az egyetlen (mert „kulturálisan semlegesnek” aposztrofált) közösségnek, melyet a liberális társadalomfilozófia radikális változatai egyáltalán hajlandók elismerni. Ennek az ideológiának legjellegzetesebb terméke a kollektív jogok merev elutasítása.

Márpedig – ha kollektív jogok nincsenek – a szó tulajdonképpeni értelmében vett állampolgári közösség sem létezik. Következésként az empátia is elképzelhetetlen. Egy román vagy magyar a másik helyébe csak a román vagy a magyar közösség tagjaként képzelhetné magát.

Mikes nem volt marxista, pusztán polgári radikális, de pontosan felismerte a marxi igazságot, miszerint a lét meghatározza a tudatot. 1918-ban erdélyi román honfitársaink egy új állampolgári közösségbe kerültek, mely önmagát tételesen is románnak deklarálta. Ebben az állampolgári közösségben a kisebbségeknek többé nem volt helyük, pusztán megtűrteknek számítottak, akik a többségi remények szerint néhány évtized alatt asszimilálhatók. Az ellenséges érzület azonban ellenséges érzületet generál.

S ezzel el is érkeztünk 2018-ig.

Az az ember, aki képtelen az empátiára, orvostudományi aspektusban autistának számít. Az autizmus korunk egyik legsúlyosabb, és sajnos mind gyakoribb betegsége. Az egyént szinte már életképtelenné teszi. Sajnos, vannak autistává pervertált közösségek is. És szintén mind sűrűbben. A kisebbségek szó szoros értelmében vett kiirtása ma már mindennapi dolog. Világ-szerén tova. Szaúd-Arábiától Indonéziáig, Kínáig és tovább. De ha minden közösség (de legalábbis a közösségek többsége) autistává válik, azaz képtelennek bizonyul arra, hogy a mások szempontjait is figyelembe vegye, maga az emberiség válik életképtelenné.

Az, amit 2018 felszínre hoz, messze túlmutat a román-magyar viszonyon. Ha az emberiség nem hajlandó végiggondolni az egyén és a közösség közti viszony lényegét, az emberi társadalmak léte kerülhet veszélybe. Ha találnánk valami megoldást, a kisebbségek helyzete is rendeződhetne. Talán mindannyian visszatalálhatnánk valamiféle empátiához.

De ha világrendszer urai csupán a fejünket cserélgetik, semmi esély a gyógyulásra.

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Élen járnak az idegennyelv-­tanulásban ...
„Koldus” a magyar opera Kolozsváron
Bajnokok Ligája: a címvédő Real ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ