Együtt kell megvédenünk szabadságunkat és kultúránkat
Vissza

Együtt kell megvédenünk szabadságunkat és kultúránkat

A Szent Mihály Nőszövetség díszterme volt a március 15-ei nemzeti ünnepünket köszöntő kolozsvári rendezvények első színhelye március 14-én délután. – Ez az ünnep jó alkalom a megemlékezésre, mert nem szabad elfelejtenünk, volt olyan idő, amikor sokan voltak képesek kockázatot és áldozatot vállalni egy igaz ügyért. Ezúttal az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, akiknek a nemzeti identitás alapkövének letételét köszönhetjük – emelte ki köszöntőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Csulák Péter vezető konzul olvasta fel, amit vastapssal méltányoltak a jelenlevők.

Veres Stelian plébániai kormányzó bevezető beszédében rámutatott: nem véletlen, és nemes eszmei üzenetet hordoz az, hogy a 170 évvel ezelőtt kitört, 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett kolozsvári ünnepségek nyitó rendezvényének a nőszövetség díszterme a helyszíne. A magyar szabadságharc leverését példátlanul kegyetlen megtorlás követte, azonban a levert forradalom és szabadságharc előmozdította a történelmet! A dicsőséges 1848 máig eleven emléke óriási erkölcsi és eszmei értéket képvisel. A forradalom és a szabadságharc hősei – mind a vezérek, mind a névtelen tömegek – olyan örökséget hagytak ránk, amelyet oltalmazni és ápolni minden nemzedéknek becsületbeli kötelessége – nyomatékosította a plébániai kormányzó.

Boér Ferenc színművész, az ünnepi rendezvény felkért előadója Zengj, március címmel most is rangos irodalmi összeállítással érkezett, amelynek befejezéseként kihangsúlyozta: a magyar nemzet életében 1848–1849 után keserves 170 év következett, de bár szétszóródtattunk, és ha híjával is találtattunk, még vagyunk mindaddig, amíg olyan mártírjainkra emlékezhetünk, mint az aradi tizenhárom, Batthyány Lajos és ismert-ismeretlen társaik, akik inkább vállalták a méltatlan halált, mint a méltatlan életet. – Hősi helytállásuk olyan történelmi örökség számunkra, amely napjainkban is lelkesít és erőt ad, hogy nemzetünk Európában megőrizze méltó helyét. És ebben az elembertelenedett 21. században a magyarságnak egyetlen kötelessége van önmagával szemben: megmaradni, úgy a maradék hazában, mint bárhol a nagyvilágban. Ez nemcsak erkölcsi feladat, hanem hivatás is egyben! – hívta fel a figyelmet Boér Ferenc.

A Guttman Mihály Pedagóguskórus – élén Bedő Ágnes karnaggyal – zenei műsora még emlékezetesebbé tette a rendezvényt, amelyet a Himnusz közös eléneklése zárt, és ahonnan azzal az érzéssel távoztunk, hogy Isten kegyelme eltöltött valamennyiünket a jövőnkbe vetett reménységgel.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Négyéves programot fogadott el a MIÉRT ...
MTA: a székelység a magyar nemzet része
Lendületben a Fehér megyei ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ