Együtt a kalotaszegi gyermekekért

A Hagyományok Háza munkatársai Zsobokon jártak

Együtt a kalotaszegi gyermekekért
A Hagyományok Háza ötödik alkalommal szervezte meg zsoboki hagyományőrző táborát április 25-től. A református egyház által működtetett zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontban a háromnapos táborban hetven árva, félárva, vagy terhelt szociális hátterű gyermekkel foglalkoztak.

„Önkéntesként 2011-ben jártam  először az otthonban, kézműves foglalkozásokat tartottam, játékokat vezettem. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2015 óta vált rendszeressé a hagyományápoló rendezvény, így idén ötödik alkalommal látogatjuk meg a település gyermekotthonát tíz szakemberrel” – idézik közleményben a kezdetekről nyilatkozó Legeza Mártát, a Hagyományok Háza közművelődési munkatársát, a kezdeményezés megálmodóját. A foglalkozásvezetők a területüknek nagy gyakorlattal rendelkező specialistái, néptáncosok, népzenészek, akik a Hagyományok Háza foglalkozásain kiforrott s bevált módszerekkel tanítják játékos formában a kalotaszegi gyerekeket. Az öt év alatt kialakult a napirend is. A reggeli után napindító játékkal kezdik a napot. Ezután a fiatalok életkorához igazodó foglalkozásokkal folytató- dik a program, amíg a kisebbek néptáncolnak, addig a nagyobbak kézműves műhelymunkán vesznek részt. Egy óra múlva cserélnek, s a délelőttöt egy közös éneklés, daltanulás zárja. Ebéd után, délutáni alvás előtt, az óvodásokhoz látogatnak a foglalkozásvezetők és az úgynevezett „ölbeli játékok” meghittségükkel azt a szeretet pótolják, amiben e nehézsorsú kicsiknek csak ritkán van részük. A vidám percek alatt mindegyikükre személyre szabott figyelem jut. A délután szintén tánccal és kézműves foglalkozással folytatódik, a nap énektanulással és mesemondással zárul. A legnagyobbak lefekvés előtt „háló- kártyás” beszélgetésen vehetnek részt, ahol – a helyi nevelők jelenléte nélkül – őszintén oszthatják meg a foglalkoztatókkal gondjaikat, örömeiket. A zsoboki gyermekotthonban megrendezett komplex néprajzi tehetséggondozó tábor is a Magvető programsorozatban a társadalmi felelősségvállalás jegyében indult útjára. Elsődleges célcsoportját a nevelőotthoni kö- rülmények között élő gyermekek jelentik.