Egyre több a kérdés a javában zajló oltási folyamat körül

Egyre több a kérdés a javában zajló oltási folyamat körül
Már javában zajlik a köz- és magánegészségügyi, valamint szociális ellátórendszerben dolgozók koronavírus elleni immunizációja, amelyet a második szakaszban a veszélyeztetettebb, kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók, az idős korosztály és krónikus betegségben szenvedők beoltása követ. Bár közel a határidő, még nagyon sok a kérdés a védőoltásra való előjegyzéssel és az oltási folyamattal kapcsolatban. Működőképes ugyan az oltási kampányra vonatkozó hivatalos honlap, amelyen igyekeznek tisztázni a felmerülő kérdéseket, 40 oldalas útmutatóval és az előjegyzést segítő telefonos ügyelettel rávezetni az érintetteket a regisztráció mikéntjére, de azt nem gondolták át, hogy például az idősebbek, vagy az internet hozzáféréssel nem rendelkező lakosság hogyan vetesse fel magát az oltásjegyzékbe. Az elképzelés szerint a feljegyzésbe bevonnák a háziorvosokat is, akik erről eddig semmiféle tájékoztatást nem kaptak, és napi feladataik mellett csak tovább nehezítené a munkájukat a hozzájuk tartozó legalább ezer beteg online regisztrációja.

A vaccinare-covid.gov.ro honlapon tételesen felsorolják, hogy a második szakaszban az alkalmazó, a háziorvos, az otthonok ügyintézője, a hozzátartozók és a telefonos ügyfélszolgálat munkatársai regisztrálhatják a jogosultakat az oltásjegyzékbe az egyéni előjegyzés mellett. A harmadik szakaszban pedig az alkalmazó, az ügyfélszolgálatos, a háziorvos és az önkormányzatok keretében működő szociális igazgatóságok közvetítésével vehető jegyzékbe a vakcinára jogosult.

Ahhoz képest, hogy a háziorvosokra mindkét szakaszban feladatok hárulnának, erről még semmiféle tájékoztatást nem kaptak. Ezt erősítette meg lapunknak dr. Fehér Gabriella kolozsvári háziorvos, aki szerint semmiféle hivatalos átiratot nem továbbított feléjük sem az Egészségügyi Biztosító Pénztár, sem a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság arra vonatkozóan, hogy a koronavírus elleni oltásra való előjegyzésbe őket is bevonnák.

– Már így is annyi új feladatot róttak ránk, hogy nem tudom, lenne-e időnk és kapacitásunk még az online előjegyzéssel is foglalkozni – fogalmazott a háziorvos, aki úgy tudja, hogy a hivatalos előjegyzési platform elég nehézkesen működik.

A háziorvosok egyelőre semmiféle utasítást nem kaptak

– Minden háziorvosnak legalább ezer betege van, és ha mindenkit elő kell jegyeznünk, az rengeteg plusz munkát feltételez. De ha erre vonatkozó utasítást kapunk, természetesen annak megfelelően járunk el – nyilatkozta Fehér Gabriella.

Úgy tűnik, a stratégia kidolgozásakor, nem igazán vették figyelembe, hogy a háziorvosok mennyire túlterheltek. Inkább anyagi ösztönzőket helyeztek kilátásba, hogy a rezidensekkel együtt részt vállaljanak az oltási kampány lebonyolításában. Legalábbis ezt nyilatkozta Florin Cîțu miniszterelnök, aki szerint az erre vonatkozó sürgősségi rendeletről a következő kormányülésen döntenek. Annyit még érdemes tisztázni, hogy a miniszterelnök nem az online regisztrációban való részvételről beszélt, hanem magáról a védőoltás beadásáról. Kérdés, hogy ha már az online előjegyzés is hatalmas plusz munkát jelent a háziorvosoknak, bármilyen anyagi ösztönzés mellett, bevállalnak-e további plusz feladatot vagy sem. 

Minden krónikus betegség esetében javallott

Dr. Bódizs György allergológus főorvos, a kolozsvári rehabilitációs kórház orvos-igazgatója figyelmeztetett arra, hogy akut fertőző betegség esetén nem javallott a koronavírus elleni védőoltás beadatása.  Hozzátette: ezalatt a 38 foknál magasabb testhőmérsékletű betegeket érti. Elmondta: egyszerű hűlés esetén azonban nem ellenjavallt a vakcina.

– A terhesség ugyan nem betegség, de ellenjavallt az oltás a várandós nőknél, illetve azoknál, akik az elkövetkező egy-két hónapban teherbe szeretnének esni – jegyezte meg. Ellenjavallt az oltás azok esetében is, akik allergiásak az oltóanyag komponenseire, de az allergia csak a második, azaz az újraoltás alkalmával jelenthet igazi problémát. Az első adag beadatásánál nem jelentkezhetnek gondok – magyarázta a szakorvos.

– Az is okozhat allergiát, ha az illető személy már átesett a koronavírus-fertőzésen, ám nem tud erről, és most mégis beoltatja magát – tette hozzá.

A szakember megerősítette: minden krónikus betegség esetében javallott az oltás beadatása, így például a pajzsmirigybetegségben, az autoimmun betegségekben szenvedőknél, asztmásoknál stb. is. – Ezek mind olyan betegségek, amelyek egészségügyi kockázatot jelentenek koronavírusos fertőzés esetén, ezért jó lenne megelőzni a fertőzést oltással – mutatott rá Bódizs. 

Kevés oltás utáni allergiás reakcióról tudunk

Egyelőre kevés oltás utáni allergiás reakcióról számolnak be a romániai hivatalos források a Pfizer/BioNTech vakcina kapcsán. Megkérdeztünk egy orvost is tapasztalatairól, akit 9 nappal ezelőtt oltottak be, ő sem számolt be allergiás reakciókról.

–  Egy-két napig fájt a bal karom, amelybe az oltást kaptam. De nem dagadt és pirosodott be, magas testhőmérsékletem és hidegrázásom sem volt – mesélte, de arra vonatkozóan nem bocsátkozott találkozásokba, hogy az oltás mennyi ideig biztosíthat védelmet a koronavírus-fertőzéssel szemben.

– A második dózist ezután kapjuk majd meg, elvileg a kettőnek együtt 95 százalékos védettséget kellene biztosítania – nyilatkozta lapuknak.

Arra is kíváncsiak voltunk, milyen vizsgálatokat végeztek az oltás beadása előtt.

– Megkérdezték, az elmúlt két hét során voltak-e légúti fertőzéses tüneteink vagy magas testhőmérsékletünk, van-e valamilyen aktuális, krónikus betegségünk, szedünk-e immunszupresszáns gyógyszereket, eddig volt-e allergiás reakciónk oltásra, valamire allergiásak vagyunk-e, szenvedünk-e epilepsziában vagy más neurológiai betegségekben, vannak-e immunbetegségeink. Ugyanakkor megkérdezték, kaptam-e valaha transzfúziót, illetve terhes vagyok-e. Elmondták, hogy aki már átesett a koronavírus fertőzésen, annak csak a karantén lejárta után számított 28-ik napon adhatják be az oltást – közölte a hölgy.

– Allergia esetén attól is függ, hogy kaphat-e valaki oltást, hogy mire allergiás, és mennyire súlyos a betegsége. Tudtommal az akut és rákos megbetegedésben vagy az immunrendszer gyengülésével járó betegségekben szenvedők esetében nem ajánlott a koronavírus elleni vakcina. Ezt minden esetben egyeztetni kell a beteg kezelőorvosával vagy egy szakorvossal – fogalmazott. Azt is elárulta: abban az egészségügyi intézményben, ahol dolgozik, csak egy kollégája tapasztalt allergiás tüneteket, kisebb kiütéseket, amelyek mostanra már el is múltak.