Egymilliárd euróból ösztönöznék a hegyvidékek fejlesztését

Egymilliárd euróból ösztönöznék a hegyvidékek fejlesztését
Klaus Johannis kihirdette a hegyvidékeken végzett tevékenységek ösztönzését célzó törvényt. A célra egymilliárd eurót fordítanak a földművelésügyi minisztérium költségvetéséből – tájékoztat az államelnöki hivatal.

A törvényben, amelyet a képviselőház június 26-án fogadott el döntéshozó kamaraként, a hegyvidékek megóvását és fenntartható fejlesztését ösztönző célkitűzések szerepelnek, köztük a természeti és emberi erőforrások jobb felhasználása, az életszínvonal növelése, a népesség stabilizálása, a kulturális identitás megőrzése, a helyi gazdaság erősítése, az ökológiai egyensúly megtartása és a természetes környezet védelme.

A célra egymilliárd eurót fordítanak a földművelésügyi minisztérium költségvetéséből az elkövetkező tíz évben.

A jogszabályban egyebek közt az is szerepel, hogy amennyiben a házi- és vadállatok szükségletei nincsenek biztosítva, a források és patakok vizét tilos begyűjteni és kis méretű vízierőművek létesítésére felhasználni. Az ilyen létesítmények kialakítására külön engedély kell a megyei mezőgazdasági hatóságok, erdészeti igazgatóságok, illetve az önkormányzatok részéről.

A törvény értelmében ugyanakkor a Natura 2000 program keretében védetté nyilvánított területeken élők anyagi kártérítést kaphatnak az államtól.

A hegyvidékek társadalmi és gazdasági felépítéséről hamarosan iskolában is tanulhatnak a gyerekek, amennyiben elkészül az erről szóló alapvető tudnivalókat tartalmazó csomag. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hegyi településeken élő óvodások és kisiskolások engedéllyel rendelkező farmokon ismerkedhetnek meg a természettel.

A törvény ugyanakkor arra vonatkozó kitételeket is tartalmaz, hogy a hegyvidékeken működő önkormányzatok, illetve a kormány is speciális programok révén támogatja majd a kulturális, építészeti vagy történelmi jelentőségű műemlék épületek helyreállítását, régészeti feltárásokat, múzeumok és turistalátványosságok létrehozását.