Egyik államelnökjelöltet sem támogatja az RMDSZ a második fordulóban

Egyik államelnökjelöltet sem támogatja az RMDSZ a második fordulóban

Kelemen Hunor a mai Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követően néhány perccel ezelőtt bejelentette: az RMDSZ sem a liberális Klaus Iohannis, sem a szociáldemokrata Viorica Dăncilă elnökjelöltet nem támogatja a második fordulóban, mivel egyikük sem kérte erre az RMDSZ-t.

A szövetségi elnök elmondta: az ülésen elemezték a helyzetet, és arra a következtetésre jutottak, hogy arra bíztatja a magyar választókat, éljenek szavazati jogukkal, józan eszükre, bölcsességükre bízva a döntést.

Részletek itt.

A rovat cikkei

A politika jelentősen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, és egyre nehezebb karizmatikus vezetőket találni a jelöltek között, ami atipikussá teszi a választásokat. A bukaresti főpolgármester-választásnak mindig nagy presztízse volt, hiszen nem is olyan régen úgy emlegették a főpolgármestereket, mint az elnöki tisztség várományosait. Mára ez is jelentősen megváltozott, ugyanis olyan jelöltek közül kell választania a fővárosi választónak, akikről nem feltételezhető, hogy valaha államelnökké lépnek elő.
Belpol