Egyetlen homlokzati fal maradt a Rózsa utcai Bagolyvárból

Állítólag „helyreállítás közben” omlott össze a műemléképület

Egyetlen homlokzati fal maradt a Rózsa utcai Bagolyvárból
Mindössze a homlokzati falrész maradt meg a Rózsa (S. Micu) utca 8. szám alatti házból, amely, mindamellett, hogy barokk stílusjegyeket hordozó műemléképület volt, számos szállal kötődött a város, a közösség, a kolozsvári nyilvánosság történetéhez. A két világháború között, az 1948-as államosításig ebben a házban működött a Bagolyvár néven ismert rangos étterem, a kommunizmus évtizedei alatt pedig cukrászműhely volt benne, innen látták el édes ínyencségekkel a város több cukrászdáját. Nem mindennapi helytörténeti adalék ugyanakkor, hogy 1938-ban az egykori Bagolyvárban ebédelt feleségével együtt Charles Lindbergh ezredes, a világhírű amerikai repülős is. – Összeomlott a helyreállítási munkálatok során – erről tájékoztatta a Kolozs megyei műemlékvédelmi igazgatóság főtanácsosát, Virgil Pop építészt a befektető által megbízott építész. A műemlékvédelmi engedély ugyanis csak az épület restaurálására és kibővítésére vonatkozott…

Körülbelül egy hete bonthatták el a Rózsa utca 8. szám alatti műemléképület falait, a műemlékvédelmi engedélyt, amely restaurálásra és bővítésre adott lehetőséget, egyszerűen kibúvóként használták a terv végrehajtására – mondta el lapunknak Virgil Pop. A megyei műemlékvédelmi igazgatóság szakembere azzal szembesült ugyanis, hogy előírásai ellenére mindössze a homlokzati falat hagyták meg a házból, amely még a 18–19. század fordulóján épülhetett, késő barokk építészeti megoldásokkal és stílusjegyekkel. A főtanácsos hivatalos beadványt nyújtott be a helyi rendőrséghez, amely ki is szállt az építőtelepre, majd ezt követően annyi történt, hogy a projektért felelős építész arról tájékoztatta a műemlékvédelmet, hogy az épület a felújítási munkálatok közben összeomlott.

A 2010-es terv is csak a homlokzatot őrizte volna meg


Asztalos Lajos helytörténész, lapunk néhai munkatársa még egy 2010-es cikkében figyelmeztetett arra, hogy bár a belváros és közvetlen környéke összességében műemléki zóna, sok befektető arra törekszik, hogy központi fekvésű telket szerezzen, ahol a tervezett irodaházat, esetleg szállodát megépítheti. Ezeknek a belvárosi telkeknek viszont az a sajátosságuk, hogy már áll rajtuk legalább egy épület, amelynek a kora sok esetben meghaladja az évszázadot, és amelyet a befektetők legtöbbször egy használhatatlan kő- és téglahalmaznak tekintenek, amelyet mielőbb eltakarítanának a parcelláról, hogy az új ingatlannak kellő helye legyen.
A helytörténész 2010-es cikke szerint, a Rózsa utca 8. szám alatti telken építtetni szándékozó vállalkozók már akkoriban olyan projekttel álltak elő, amely csak a homlokzati részt tartotta volna meg az egykori Bagolyvár vendéglő épületéből – mutatónak. Erre nem kapták meg a műemlékvédelmi engedélyt, csak a telek másik felében levő, történeti, építészeti szempontból értéktelen melléképületeket bonthatták volna el. Engedélyt a műemlékvédelemtől ezúttal sem kaptak, viszont a jelek szerint más megoldáshoz folyamodtak, s a végeredmény az, hogy az eredeti műemléképület nincs többé.

Itt ebédelt 1938-ban a „Repülő Őrült”

A teleknek két bejárata van; az egyik a Rózsa (S. Micu) 8., a másik pedig a Hegedüs Sándor (Gh. Şincai) 15. szám alatti – az utóbbi években ezt használták. A parcellának a Hegedüs Sándor utcára nyíló részében melléképületek voltak, a ház pedig feltehetőleg nem sokkal azután épülhetett, hogy a Rózsa utcai városfalat elbontották. A városfalak a 18. század végére vesztették el hadászati jelentőségüket, fenntartásuk, tatarozásuk jelentős anyagi terhet rótt a városi tanácsra, ezért határozták el a helyenként már omladozó falak lebontását, amelyet építőanyagnak adtak el. A jelenlegi 8-as szám alatti telken álló házban a két világháború között nyílt meg a Bagolyvár étterem, s működött az 1948. évi államosításig. A korabeli kolozsvári címjegyzékek tanúsága szerint, 1939-ben a Bagolyvár tulajdonosa Turi Elemér volt, 1941-ben pedig Bólya Dénes.
A Bagolyvár történetében nevezetes momentum, hogy 1938. augusztus 31-én, mikor a Kisantant Szamosfalván repülőbemutató-versenyt rendezett, ezen Charles Lindbergh amerikai ezredes is részt vett. Rövid kolozsvári tartózkodása idején feleségével, Anne Morrow Lindbergh-gel együtt a Bagolyvárban ebédelt, s emlékükre az étterem egyik helyiségét Lindbergh-szobának nevezték el – olvasható Asztalos Lajos Kolozsvárról szóló adattárában.
Joggal nevezte át a helyiséget az illusztris vendégre büszke vendéglős, hiszen Charles Lindbergh a modern repülés egyik úttörője volt: a világ hősként ünnepelte, miután 25 évesen, 1927. május 20-án New Yorkból levegőbe emelkedett a Spirit of Saint Louis nevű, Ryan NYP típusú repülőgépével, majd 33 és fél óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. 5810 kilométer megtétele után május 21-én szállt le a párizsi Le Bourget repülőtéren.
A „Flying Fool”, a „Repülő őrült”, ahogyan a korabeli sajtóban hívták, a közel 6000 km-es légiutat egymotoros repülőgéppel tette meg, és a tájékozódásban egyedül térképre és iránytűre volt utalva. Sajnos a „Lucky Lindy-nek”, azaz „Szerencsés Lindy-nek” nevezett Lindbergh élettörténetéhez kötődik az a nagyon személyes drámai esemény is, amely mélyen megrázta és megbotránkoztatta a korabeli közvéleményt: kétéves elsőszülött gyermekét 1932-ben elrabolták nyaralójukból. Az 50 ezer dolláros váltságdíjat kifizették ugyan, de a kisfiúnak, akit a nagy nyilvánosság mindmáig Lindbergh-bébiként emleget, csak a holtteste került elő. A kétévi eredménytelen nyomozás után letartóztatott Bruno Hauptmann német származású ácsmester mindvégig tagadott, a bíróság azonban bűnösnek találta, 1935-ben kivégezték, de az ügy máig nem tisztázódott. Agatha Christie egyik legismertebb könyvében, a Gyilkosság az Orient Expresszen kötetben leírt fiktív bűnügyi történet is Charles Lindbergh gyermekének elrablására és meggyilkolására utal.

Itt születtek a sütemények 1989 előtt

Asztalos Lajos helytörténész az 1942-es, 1943-as kolozsvári név- és címjegyzékeket is áttanulmányozta, amelyekben ezeket a bejegyzéseket találta: 1942: „Bagolyvár étterem, Rózsa utca. Népies berendezésű szobák, Lindbergh-szoba. (Itt ebédelt 1938-ban Lindbergh ezredes, a világhírű óceánrepülő és felesége.) Kerthelyiség, minden este cigányzene.”; 1943: „Bagolyvár étterem. Siessen a Bagolyvárba / Kitűnő jó konyha várja. / Zamatos bort ihat rája, / A zenét cigány szolgálja. Kolozsvár, Rózsa utca 8. Telefon 14–80. Tulajdonos Bolya Dénes”.
Az államosítás után a Vitadulci szövetkezet cukrászműhelye költözött az épületbe, amely a kilencvenes években, a magáncégek által működtetett cukrászdák elterjedése után zárt be. Sok kolozsvári emlékezhet még azokra a jellegzetes, háromkerekű teherszállító járművekre, amelyekkel a süteményeket és a különböző élelmiszereket is szállították a városban. – Ezek a háromkerekű teherszállítók indultak hosszú évtizedeken át naponta a Vitadulci cukrászműhely elől is, s hordták szét az édes ínyencségeket a szövetkezethez tartozó cukrászdákba, diákkoromban gyakran nézegettem én is ezeket – mesélte Virgil Pop.
Kérdésünkre, hogy mi lenne az észszerű, a normalitásnak megfelelő eljárás jelen helyzetben, Virgil Pop elmondta: vizsgálatot kellene folytatni, hogy mi történt az épülettel; egy műemléképület megsemmisítése ugyanis bűncselekménynek minősül, és ilyen esetben a törvény előírja azt is, hogy azt újra kell építeni. Tekintve, hogy csak az utcai homlokzati fal és a pince maradt meg a házból, ha újjá is építik, ez már valami egyéb lenne, mint ami volt – tette hozzá a szakember.
A jelen valósága viszont az, hogy a műemlékvédelmi rendelkezések megkerülhetőek, kijátszhatóak – súlyosabb következmények nélkül. Ilyen körülmények között csak remélni lehet, hogy az építkezés befejezése után valóban megmarad legalább az egykori Bagolyvár homlokzati falrésze s pincéje, s talán egyszer majd újra jelezve lesz valamilyen módon, hogy milyen helytörténeti érdekességek kötődnek ehhez a kő- és téglahalmazhoz…

(Az archív felvételek Rohonyi D. Iván gyűjtéséből származnak.)