Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

Egyesült Államok Nagydíja: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull
Az immár kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője (a képen) nyerte a Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is köszönhetően bebiztosította az idei konstruktőri vb-címét. A 25 éves Verstappennek ez az idei 13. – és pályafutása 33. – futamgyőzelme, amellyel beállította a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 2004-es, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2013-as rekordját, eddig ugyanis csak ők ketten tudtak egy szezonon belül 13 versenyen is nyerni. Verstappen mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája harmadikként.

A rajtot a pole pozícióból startoló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) nagyon rosszul kapta el, emiatt Verstappen már az első kanyarban elment mellette, a spanyol versenyző pedig nagy igyekezetében a mögötte érkező George Russell (Mercedes) elé húzta az autóját, a Mercedes orra hozzáért a Ferrari oldalához, emiatt Sainz keresztbeállt a pályán. A spanyol a mezőny végére esett vissza, majd az első kör végén a boxba hajtott és feladta a viadalt.

Az élen Verstappen száguldott, mögötte Hamilton, Lance Stroll (Aston Martin), Russell, Sergio Pérez (Red Bull) volt a sorrend, Russell aztán hamarosan elment Stroll mellett és feljött harmadiknak. A brit rövidesen öt másodperces büntetést kapott, mert a versenybíróság hibásnak látta a Sainzzal történt ütközésben.

A 13–14. körben sorra került első kerékcserék után nem változott a sorrend az élen, majd rövid idő alatt kétszer is a pályán járt a biztonsági autó: előbb Valtteri Bottas (Alfa Romeo) kicsúszása, majd Stroll és Fernando Alonso (Alpine) ütközése miatt. Utóbbi baleset látványos volt, de egyik versenyző sem sérült meg, sőt Alonso folytatni is tudta a futamot. Közben a 12. helyről rajtoló Leclerc ekkor már negyedik volt, aztán a 30. körben egy bátor és határozott manőverrel feljött harmadiknak, megelőzve Pérezt.

A második kerékcserék során szokatlan eset történt, a Red Bullnál ugyanis műszaki hiba miatt nehezen tudták felrakni Verstappen autójára a bal első kereket, így a kétszeres vb-győztes holland nem tudott visszaállni az élre, ahova Hamilton került.

A hétszeres világbajnok britnek így nagy esélye adódott megszerezni az idei első, egyben pályafutása 104. F1-es futamgyőzelmét, Verstappen azonban szemmel láthatóan gyorsabb volt. A holland sztár kamatoztatni tudta sebességbeli fölényét, és hat körrel a leintés előtt újra az élre állt, aztán a leintésig már semmi nem veszélyeztette a sikerét.

Alonsót óvás után utólag a törött visszapillantó tükre miatt megbüntették, a 7.-ről a 15.-re esett vissza (de ez lehet nem végleges, mert az óvást is megóvták).

A leggyorsabb körért járó bónuszpontot Russell kapta.

Az austini hétvége három napja során a televíziós közvetítésben közzétett adat szerint rekordot jelentő, 440 ezer néző látogatott ki a helyszínre.

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin, pontszerzők: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull), 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), 5. George Russell (brit, Mercedes), 6. Lando Norris (brit, McLaren), 7. Sebastian Vettel (német, Aston Martin), 8. Kevin Magnussen (dán, Haas), 9. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri), 10. Esteban Ocon (francia, Alpine).

A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 3 van hátra):

Pilóták: 1. Verstappen 391 pont – már világbajnok, 2. Leclerc 267, 3. Pérez 265, 4. Russell 218, 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 202, 6. Hamilton 198, 7. Norris 109, 8. Esteban Ocon 79, 9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 65, 10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46, 11. Vettel 38, 12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 29, 13. Magnussen 26, 14. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 23, 15. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 23, 16. Cunoda 13, 17. Mick Schumacher (német, Haas) 12, 18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6, 19. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4, 20. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 2, 21. Nyck De Vries (holland, Williams) 2.

Konstruktőrök: 1. Red Bull 656 pont – már világbajnok, 2. Ferrari 469, 3. Mercedes 416, 4. Alpine 144, 5. McLaren 138, 6. Alfa Romeo 52, 7. Aston Martin 51, 8. Haas 38, 9. Alpha Tauri 36, 10. Williams 8.A vb hétvégén folytatódik a mexikóvárosi Mexikói Nagydíjjal.