Egyenlőtlenségek

Egyenlőtlenségek
Elég, ha kicsit elindul az ember az országban, máris szembeötlik, mekkora szakadék tátong különböző régiók és városok között. Elsősorban a gazdasági különbségekre gondolok. A statisztikákban már régóta látszik, hogy Bukarest mellett csak Brassó, Kolozsvár, Temesvár és Szeben tudja tartani fejlődésben a lépést, bár felfele ívelő pályán van Nagyvárad is. Igaz, ez utóbbinak elég nagy hátrányt kell még ledolgoznia.

Bukaresttel igazából csak Erdély tudja felvenni a versenyt a történelmi régiók közül, és annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben Bukarest megpróbálta visszahúzni az 1918-ban megszerzett területet, nem sikerült neki egyértelműen és az elkövetkező években ez még kevésbé fog sikerülni. Az elmúlt csaknem harminc év piacgazdasága máris elegendő volt ahhoz, hogy felszínre hozza az Erdélyben rejlő lehetőségeket. Az ország központi részének előnye származik pusztán a földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a nyugati cégek elsősorban Erdélyben akarnak megtelepedni. A katasztrofális infrastrukturális állapotok miatt elég számukra, ha Temesvárról, Nagyváradról vagy Kolozsvárról exportálják a Romániában megtermelt árut, nagyon kevesen vállalják a rizikót, hogy a korszerű infrastruktúra hiánya miatt az ország távol eső keleti, dél-keleti részében hozzanak létre termelési kapacitást.

De még mielőtt valamiféle Tündérkertről kezdenénk álmodozni, azt is jó látni, hogy Erdély cseppet sem homogén terület a gazdasági fejlettség szempontjából. Az említett gócpontoknak köszönhetően egy tágabb értelemben vett város és annak környéke egészen jól viszi, a bérek magasak, vannak munkahelyek, ugyanakkor a sok ingázó miatt vagy odatelepedett lakos miatt rendkívül zsúfoltakká váltak ezek a rohamosan fejlődő városok. Elég, ha csak Kolozsvárra gondolunk, ahol kereskedők szégyen nélkül elkérnek bizonyos szolgáltatásokért ugyanannyit, amennyit Bukarestben, ahol kiugróan magasak a bérek az ország többi részéhez viszonyítva. Ez is mutatja, hogy mennyire megnőtt például a kolozsvári lakosság vásárlóereje. Természetesen, nem mindenkié, a kincses városban is jelentős különbségek vannak annak függvényében, hogy ki milyen ágazatban dolgozik.

Sokaknak mentőövet jelent, hogy kitelepedett családtagjaik segítik, ez a nem elhanyagolandó tényező is felfele tolja a hazai jövedelmeket, ami a statisztikákban kevésbé követhető nyomon.

A különbségek szembeötlőek a lakosság számát tekintve is. Annak ellenére, hogy Szeben és Brassó tolja előre Dél-Erdélyt az ott megtelepedett, többnyire német járműipari cégeknek köszönhetően, a régióban vannak olyan falvak, amelyek az elvándorlás miatt szinte teljesen kihaltak. Székelyföldön nincsenek akkora különbségek, hiszen Maros megye is csak közepesen fejlett megyének számít, de ez csak azt jelenti, hogy az emberek kevésbé irigykedhetnek egymásra. Egyébként gazdasági értelemben Székelyföld sem teljesít jól.

Ugyanakkor Moldova, Dobrudzsa és Olténia irigykedve nézi Erdélyt, amelynek gazdasági gócpontjairól sokat lehet hallani a médiában. De azért ne csapjuk be magunkat, ez a fejlődés nem egyenletes, szórása igen csak szűk körű. Az egyenlőtlenségek hatalmas fejlődési lehetőséget jelentenek, hiszen ha Románia ilyen körülmények között is képes csaknem 6 százalékos gazdasági növekedést produkálni, akkor az elmaradottabb térségek felzárkóztatásával akár a két számjegyű GDP-bővülést is el lehetne érni.

Ehhez vízióra, jövőképre lenne szükség. Olyan kormány kellene az ország élére, amely tudatosan fejleszti az infrastruktúrát az elmaradott vidékeken is, ez utóbbiaknak felzárkóztatási programokat dolgoz ki, hogy őket is bekapcsolja a gazdasági vérkeringésbe. Ilyen terveknek azonban nyoma sem látszik, amiből az következik, hogy a következő két-három évtizedben a jelenlegi különbségek nemhogy csökkenni, hanem éppen ellenkezőleg, nőni fognak. Románia következő száz éves országterve ezeknek a különbségeknek a csökkentése kellene hogy legyen, ugyanis csak ez biztosíthat olyan gazdasági stabilitást, ami szavatolná Romániának a következő száz évre is a szilárd alapokat.