Egy új Erdély története – román szemmel
Vissza

Egy új Erdély története – román szemmel

Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerzője, családja, barátai, kollégái és egy szűkebb, a sajtóból értesülő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdeklődést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvevő gyűlt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története című legújabb, bővített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk.

Erdély története – a kötet címe értelemszerűen nagyon fülbemászó és a téma monumentalitásához illően nagy tömegekhez szól. Az elsősorban történelmi könyvek kiadására szakosodott román kiadó honlapján talán pont ezért jelenik meg ez a kötet úgy, mint „bestseller”. A sikere borítékolható. Ez nemcsak azért szükséges, mert a Román Tudományos Akadémia és a Banca Transilvania által támogatott kötet költségei az egeket verik (színes fotók, krétalap, keményfedeles kötés), de a két szerző neve már eleve biztosíték a sikerhez. Ioan Aurel Pop az elmúlt években a román sajtóban egyre gyakrabban a Lucian Boia-féle kritikai történetírás és nemzetmítoszokat romboló historiográfia legnagyobb élharcosaként jelenik meg. Nemcsak kiváló rétori tehetsége, de címei és akadémiai státusza is legitimálja őt arra, hogy egy újfajta román történetírást vezessen be. Ez a történetírás a 19. századi buzgó romantikus nacionalizmus és a Lucian Boia-féle nehezen megfogható, negatív és nemegyszer olcsó mítoszromboló historiográfia közzé helyezhető. Az új Erdély története előtt már Pop tavaly kiadta az Erdély, öntudati állapotunk (Transilvania, starea noastra de veghe), enyhén patetikusra sikeredett című kötetét, amelyben megelőlegezte a jelenlegi kötet ideológiai hátterét. Ugyancsak érzékelhető a Ioan Aurel Pop-féle történetírás szelleme a Lucian Boiának írt válaszkötetében, ahol élesen bírálja a bukaresti történészt és a nemzetromboló gondolatok  helyett a nemzeti identitás megerősítését, az „egészséges” románságtudatot népszerűsíti.

Ez a jelenség volt érzékelhető a hétvégi könyvbemutatón is. Volt ott román pópa, polgármester, egy sor akadémikus is és olyan óriási tömeg, amelyhez hasonlót magyar nyelvű könyv bemutatóján jómagam még nem láttam. A jászvásári egyetem rektorhelyettese által tartott könyvbemutatón is kiderült, hogy a Nagy Egyesülés közeledte új fordulatot fog hozni a hivatalos román történetírásban. Óriási hangsúlyt fog kapni a román nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség fiatalos lendületű megerősítése és egy új nemzetprojekt kidolgozása, melynek legfőbb célja az, hogy a románok ne szégyenkezve éljék meg kulturális és nemzeti identitásukat itthon és különösen külföldön, hanem büszkeséggel és öntudattal. Ez a jelenség jól illeszkedik az Európában és a tengerentúlon is jelentkező újfajta nacionalizmus hullámához is, ahol az értékvesztett, dekadens, ultraliberálisnak mondott, önön vesztébe rohanó Nyugat-Európa morálja kerül kissé megerőszakolt kontrasztba a tradicionális, régi elveire büszke és saját identitását, nemzeti múltját újrafelfedező társadalmakkal.

Ioan Aurel Pop rövid, de szép beszédében kiemelte, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. A kötetben a románság szemszögéből láttatja azt az európai régiót, amelyet ma egy mini-Európának is tekinthetünk. Hangsúlyozta, hogy bár a két szerző igyekezett „objektív történetírásra”, ez egy ilyen téma esetén aligha érhető el. Ellensúlyként ajánlotta a néhány éve megjelent háromkötetes, 1600 oldalas Erdély történetét, amelyet német és magyar szerzőkkel együtt szerkesztettek és írtak, és amelyik sokkal részletesebb, árnyaltabb, az objektív történetíráshoz közelebb álló művet ad az olvasók kezébe.

Az, hogy egy történész elismeri, nem tud objektív történetírást írni még nem is túl nagy baj. Persze, akkor kérdés, hogy miért kell olyan hevesen bírálni az ugyancsak elfogultságáról ismert Lucian Boiát. Az már kevésbé örömteli azonban, hogy az eseményen egyetlen magyar történész sem vett részt, és ahogy ez lenni szokott, a párhuzamos történetírás úgy tűnik, továbbra is létezik Erdélyben.  A kötet tehát a Nagy Egyesülés centenáriumának egyik előszavaként jelent meg és egy újfajta román történetírás mintapéldányaként, amelyre érdemes lesz majd az elkövetkezőben jobban figyelni. Az esemény pozitív jellegéről talán annyi emelendő ki, hogy az internetes médiák és a jó marketing valóban képes ma is több száz embert vasárnap délben is egy könyvbemutatóra vonzani. A kötetben a magyarok, szászok és zsidók története is viszonylag objektív arányban jelenik meg. A gazdagon illusztrált kötetben ott találjuk a magyar királyok és erdélyi fejedelmek portréi mellett az erdélyi magyar kultúra nagy alakjait is, Brassaitól, Szilágyi Sándor történészen át egészen Bartók Béláig, aki legfeljebb gyűjtései és koncertjei révén kötődik a történelmi Erdélyhez.

Csak reménykedni tudunk abban, hogy az 1986-os monumentális, három kötetes Erdély története és az annak rövidebb, egykötetes 1989-es és 1993-as Erdély rövid története után megjelenik majd magyarul is egy új szintézis Erdélyről, lehetőleg román és magyar történészek közreműködésével. A nemrég megjelent monumentális Székelyföld története ugyan visszhangra talált a magyar értelmiség körében, az továbbra is kérdés, milyen fogadtatása lesz a román történészek és érdeklődő nagyközönség körében. Az a magyar történetírás szerepe is lenne, hogy a román kollegákkal összefogva az „új nemzet-projekt” fogalmába és az új történetírás ideológiájába megfelelő helyett biztosítsanak az erdélyi magyarság, szászság, zsidóság vagy örménység történetének és múltjának is.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Lövétei Lázár László kapja a ...
Tudose a jegybankot bírálja a ...
Kolozsvári az első magyar állampolgár ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ